Életem a Tiétek

Keserű gyermek évek - I rész -

Divatszalon: 1931-1943

Divat 1931-1943

Az előzményeket itt olvashatod

CSAJSZ~1.JPG

Életem a tiétek...

31

Utolsó kommentek

43. A végzet

2011.06.13. 14:14 Kürthy_2

 

Csak ültem, megrendülten, teljesen összezavarodva. Megpróbáltam mindazt felfogni, ami ilyen hosszú idő távlatából egyáltalán eljutott a tudatomig. Így utólag, persze, egyszerűbb, de akkor, ott a cukrászdában csak a teljes káosz és a pokoli zűrzavar uralkodott bennem. Megpróbáltam feldolgozni Bandi vallomását.
 
- Szegénykém… ó szegénykém… - ismételgettem magamban, miközben gondolataimban megjelent az a férfi, akit szerettem. És az a férfi is, akit úgy tudtam gyűlölni a tetteiért, hogy legszívesebben a pokolba kívántam volna.
 
Aztán valahogy kiléptem önmagamból… mindent elfújt a szél… a belső vágyaim a messzi távolba szálltak… képzeleteimben ott ültem egy farm istállójában és fogtam, annak a kezét, akiről tudtam, hogy már sohasem lesz az enyém… összekapaszkodva sirattuk a múltat. A meg nem élt ölelést, egymást, a jövőnket…
 
- „Az életem vakvágányon fut, itt ezen a farmon. Nincs hazám, nincs anyám és nincs Zsófim… – véltem hallani az utolsó sorok egyikét és olyan fájdalmas szánalmat éreztem, hogy majd’ belepusztultam. Nem emlékszem rá, hogy sírtam volna, csak a rosszullét kerülgetett számban egy keserű ízzel… aztán hirtelen valaki megszólított.
 
- Kisasszony, nem kellene már hazamennie? Csak figyelmeztetem, hogy sötétedik és ugyebár ilyen szép és fiatal teremtésnek már nem tanácsos egyedül kószálnia. – szólt rám kedvesen egy szőke hajú fiatalember. Aztán még hozzátette bátortalanul: „Esetleg, elkísérhetem?”
 
- Persze, igen, lassan mennem kéne. - feleltem neki gépiesen, de meg sem mozdultam. A kérdésére nem feleltem… talán meg sem hallottam, csak így utólag rémlik valami. Helyette csend lett, csak a pohár koppant az asztalon, ahogy letettem… aztán a férfi „köddé vált”. Nem akart alkalmatlankodni… én meg továbbra is a levélben írtakra gondoltam.
 
- Hát Györfi Bandi és Kovács Zsófi… el kell indulnotok egy egészen új irányba. Bizony muszáj… – sóhajtottam a sors kegyetlen játékán, ugyanakkor áldottam Deda nénit, amiért, ha megkésve is, de eljuttatta hozzám az igazság leveleit. Azokból értettem meg igazán, hogy nem is az én sorsom, inkább volt szerelmemé volt borzalmasan nehéz. És úgy tűnt… az új „hazában” sem lesz az élete egy csöppet sem egyszerű.
 
- Ő az igazi vesztes. Távol a hazától… Ráadásul abban a tudatban él, hogy megölte Katit. – jutott eszembe, no meg az is, hogy valamiképpen tudatom vele Kati nem halt meg… igaz, a pincebéli események nyomot hagytak rajta, megváltozott. Valahogy eltűnt az arcáról a mosoly, valahogy sokkal komolyabb és zárkózottabb lett. Felszabadult nevetése a háborúval együtt múlt lett.
 
- De él… Schwarcz Kati él! És ezt meg kell mondanom Bandinak… írnom kell neki! – határoztam el egy szempillantás alatt.
 
- Hol a cím? – kezdtem nézegetni a leveleket, de mivel azok nem voltak borítékban. Lázasan a csomagban kezdtem kutatni. Örömmel konstatáltam, hogy abban van még valami…
 
- Nicsak, egy boríték. Jól le van ragasztva… – kezdtem reménykedni. De hiába forgattam, nézegettem, semmi nyomot nem találtam, ami Bandihoz vezetett volna. A levelet sem ő írta, hanem Böbe néni. Furcsa ákom-bákomokkal írta rá a nevem.
 
- Nem kérdés, nekem szól. De vajon mit akarhat? Hiszen csak a temetésen találkoztunk és köszönésen kívül több szó nem esett közöttünk. – tűnődtem el egy kicsit. Aztán a ragasztó engedett és hirtelen reccsenéssel, elszakadt. Abban a pillanatban, kiesett belőle egy kép.
 
- A fényképem. Jó ég, ezt adtam Bandinak, amikor megismerkedtünk. De, hogy került ez elő? – értetlenkedtem az előkerült régi fotográfia láttán… gyorsan olvasni kezdtem.
 
Kedves Zsófia!
 
Biztosan emlékszik rám. Böbe vagyok a megboldogult Deda barátnője. Együtt temettük szegénykémet. Elsőre, biztosan furcsállja, hogy majdnem ismeretlenül írok… bocsásson meg, hogy zavarom, de van két dolog, amit a Dedus halála után lelkiismereti okokból tudatnom kell magával. Ő akarta így.
 
Ezt a levelet a dátum szerinti napon, az ügyvédnél tettem letétbe, aki reményeim szerint Deda hagyatékával átadja majd Önnek és azt a képet, amit Deda bízott rám. De menjünk sorjában.
 
Amikor ezt a levelet megkapja, sajnos Deda már a mennybéli teremtő karjaiban pihen… az utóbbi időben, mint tudja, sokat betegeskedett és még annál is többet szenvedett szegénykém.
 
Nagy teher volt a számára, hogy a fiát a háború alatt alávaló gazembernek hitte. Egészségének megromlása is ide vezethető vissza.
 
Mégis… a sors kegyes volt hozzá. S bár a bombázások miatt elveszítette a vagyonát, az ideológiai hadviselésben a fiát… később az egészsége is megroppant. Mégis, sokáig bízott abban, hogy egyszer eljön majd az a pillanat, amikor bűnbánóan maga elé áll és megköveti Önt. Mint tudja, ezt nem tehette. Agyvérzése miatt az utóbbi időben már beszélni sem tudott. Fárasztotta az írás… ezért most, utólag általam kívánja rendezni a múlt igazságtalanságait.
 
Az egyik dolog, ez a bizonyos kép. Elismeri, hogy az ön képét Banditól, eltulajdonította, azzal a szándékkal, hogy megakadályozza az önök kapcsolatát. Deda a bocsánatát kéri és visszaszolgáltatja a fotót.
 
Át kell adnom még egy üzenetet is… ez lenne a második dolog, amire megkért… szó szerint idézem az általa leírtakat: „Ha még mindig szereted a fiamat utána mész. Kérve-kérlek, ne hagyd magára! Azt üzente vár, odakinn. Csak a cukrászdába menj, ott találod a módját miként!”. Igaz, soha sem említette, de azt hiszem Deda is készült erre. Csak már, nem volt rá idő. Nem tudott a fia után menni.
 
Kedves Lányom!
 
Megírtam, ami a kötelességem volt. Még annyit, hogy tudd. Deda boldog volt, amikor meghalt. Bandi levelei a mennyekbe repítették őt.
 
Szeretetteljes üdvözlettel: Böbe néni.
 
- Szeretem, persze, hogy szeretem. De kedves Deda néni, nekem itt a helyem. Még csak húszéves vagyok. Kenyérkereső nő! Nem hagyhatom el azokat, akik annyit szenvedtek értem. Anyámat, aki nehéz sorssal cselédnek állva felnevelt… Nénémet, aki óvta minden léptemet és takarítással kereste meg azt a kenyeret, amin felnőtt lettem. Nem hagyhatok hátra mindent egy bizonytalan világért. Egy életem van, és én nagyon tudok szeretni, de ezt Bandi rontotta el. Kockára tett mindent. Hazát, anyát és szerelmet. Jót akart és jót tett, de ennek ez volt az ára. Tudta már akkor, hogy mindent elveszíthet. Hát elveszítette, de nekem akkor is maradnom kell. Nem mehetek. – tudatosult bennem, és mire a cukrászdából kiértem, már pontosan tudtam, hogy bármennyire is fáj, soha nem teljesíthetem Deda néni kérését. Az én életem ideköt… ebbe a világba, ebbe a hazába. Magyarország az otthonom.
 
Másnap megírtam Bandinak a levelet, és elvittem Mátravölgyinek. A levélben tudattam vele, hogy Schwarcz Kati nem halt meg.
 
Évekig nem válaszolt… aztán egyszer… csöngettek. 1956-ot írtunk. Budapest utcáin újra káosz volt az úr. Éppen a vasárnapi ebédet főztem. És akkor megint megszólalt a csengő, hosszan és türelmetlenül…
 
- Hahó! Van itthon valaki? – kiabált be egy férfi a kertkapuból.
 
- Máris megyek! – válaszoltam, és csak úgy kötényben kiszaladtam. Amikor tudatosult bennem, kit látnak szemeim, hirtelen zavarba jöttem. Odakinn ugyanis, Györfi Bandi állt. Még csak időm sem volt megszólalni…
 
- Érted jöttem. Csomagolj! Megyünk Amerikába. Itt nem biztonságos. - mondta határozottan és visszautasítást nem tűrve, majd begurította a kertünkbe azt az oldalkocsis motorkerékpárt, amivel érkezett.
 
Csak álltam. Nem tudtam, hogy sírjak e, vagy nevessek… csak álltam és néztem azt az embert, akit egykor oly nagyon szerettem. Aki ennyi idő távlatából is még féltett… aztán sírni kezdtem, és összeölelkeztünk. Úgy szorított, hogy abban minden benne volt. A szív a kitartás és az élet és az el nem múlhatatlan szenvedély.
 
- Istenem, de szeretlek. – suttogta a fülembe a rég nem hallott szót. Nem tagadom, elgyengültem… Így, visszaemlékezve, is tudom, ő volt az örök az életemben… de akkor ott, mindez, csak álomnak tűnt. Álom, amiből egy hirtelen megszólaló csilingelő hang felébresztett.
 
- Anyúúúú! – pisilni kell. – sírta el magát a kislányom Zsuzsi. Mellette a fiam Zolika állt, és néhány méterrel arrébb az a bizonyos szőke fiatalember, onnan a cukrászdából. A férjem…
 
És akkor valami egészen különös történt. Bandi kibontakozott az ölelésemből. Megigazította a ruháját, jókedvűen végigmérte a kis csapatot és mintha mi sem történt volna…
 
- Hmmm. Nagyobb jármű kell. – nevette el magát. Zsuzsi lányom, közben, bepisilt… én pedig, azóta is ébren álmodom. De ez már egy egészen másik történet.
 

Szólj hozzá!

42. Levél Pennsylvaniából – harmadik levél -

2011.06.02. 22:40 Kürthy_2

Az asztalra ejtettem a levelet. Szívembe mart a kétség, hogy tévedtem. Félreismertem azt az embert, akit szerettem? De miért nem láttam jelét semminek? És mi az, hogy Kati ott maradt, amikor él? Mit jelent mindez? – tépelődtem magamban. Valószínűleg kiült az arcomra, mert hirtelen Lóri hangjára ocsúdtam.

- Minden rendben? Hozzak egy kis vizet? – nézett rám kutakodó szemmel.
- Nem, kérek, köszönöm. – intettem neki, jelezve, hogy továbbra is magamra maradnék. Amikor távozott, kibontottam a harmadik levelet és olvasni kezdtem.
 
Drága Anyám!
 
Ismét nehezen álltam neki az írásnak, de érzem, amíg a történetemmel nem végzek, addig nem nyugodhatom. Addig idebent… nagy a háború…
 
Az előző levelemben, írtam, hogy Pálfi kész tények elé állított. Először nem értettem, de mára rájöttem, hogy talán egy pillanatra gyanút foghatott. Különösen vizslató tekintettel nézett rám és megjegyzéséből következtettem erre, mert ezt kérdezte.
 
- Mi ez a kíváncsiság barátom?
 
Nos… mire Pálfival a házba értünk, az a bizonyos Fritz Müller úgy állt az udvar közepén, mint a cövek. Tekintete ide-oda járt. Ha nem lett volna tejhatalma komikusan nézett volna ki, de így inkább csak, félelmetesnek tűnt.

Szólj hozzá!

41. Levél Pennsylvaniából – második levél -

2011.05.19. 11:03 Kürthy_2

 

Drága Anyám! 
 
Folytatom. Valahogy hosszú ideig nem ment az írás… bocsásson meg.
Zsófinál tartottam… talán megért, talán nem… de mindenképpen tudnia kell, hogy őszintén és igaz szerelemmel szeretem őt. Igen, szeretem, mind a mai napig… sajnos, a sors elválasztott minket, valahogy nem akarta kettőnk felhőtlen jövőjét. Bevallom én sem így terveztem. Mégis, nos, Amerika lett belőle… itt ülök egy farmon egy istállóban, puritán körülmények között élek és esténként hol magára, hol egy gyönyörű pesti lányra gondolok. Gyötör a hiányuk…
 
Számtalanszor felteszem magamnak a kérdést: hol rontottam el?

Szólj hozzá!

40. Levél Pennsylvaniából – kezdetek -

2011.05.10. 13:40 Kürthy_2

 Ám, mielőtt mélyebben taglalnám az 1944-ben történteket, a könnyebb megértés miatt, elárulom anyámnak, az előzményeket.

Már 1943.-ban, a sors összehozott Kecskeméti Sándorral, akit a Széll Kálmán téren mutattak be nekem. Kecskeméti, lobbanékony és szuggesztív tanárember volt… és akkor még nem tudtam, hogy a Magyar Függetlenségi Mozgalom illegális lapjának szerkesztője. Szabotőr és zsidó mentő… meg, amolyan mindenes… aztán, engem is beszervezett… hagytam… Óvatosan kellett dolgoznunk.

Szólj hozzá!

39. Levél Pennsylvaniából - a csomag titka -

2011.05.06. 14:06 Kürthy_2

- Mi is az igazság! – találgattam, miközben különös érzések kerítettek hatalmukba. Már csak azt nem tudtam, hol olvashatnám el a levelet úgy, hogy nyugodtan és higgadtan tudjak koncentrálni. Legszívesebben, azonnal feltéptem volna… de aztán nem tettem. – Ez mégis csak Deda néni hagyatéka. Méltó módon kéne… viszont, ma néném szabadnapos és nincs kedvem a faggatódzásához, legalábbis, most nincs… másrészt nem ismerek helyeket, kivéve egyet. - forgott az agyamban. És aztán döntöttem… elmegyek a budakeszi útra. Beülök egy sarokba… Megszámoltam a zsebemben csörgő aprókat és megállapítottam, hogy egy kávéra és egy szódavízre még futja.

Szólj hozzá!

38. Végrendelet

2011.04.29. 14:43 Kürthy_2

- Dr. Sasváry József. –mutatkozott be a közjegyző, majd rámutatott egy székre. – Foglaljon helyet.

- Köszönöm.
- Ígérem, gyorsan végzünk. Fogjunk is bele azonnal. Nos… - krákogott. - Amiért összejöttünk, az Györfi Béláné szül: Radics Ilona végrendelete. Tájékoztatom, hogy törvényeink szerint, az elhunyt személy vagy személyek vagyona az örököst vagy örökösöket illeti meg. Maga a vagyon, a végrendeletben, vagy a törvényben meghatározott személyre vagy személyekre száll át. Én, mint közjegyző gondoskodtam a szabályszerinti hagyatéki leltár felvételéről. Így a hagyaték tárgyát is ennek alapján állapítottam meg. Eddig minden világos, gondolom. - fogott bele a hivatalos ügymenetbe. Bólintottam.

Szólj hozzá!

37. Örökség

2011.04.28. 18:12 Kürthy_2

 

 Hatodik fejezet: 

Távolból érkezett szavak

Az idő téliesre fordult. Még néhány hetes utókezelés után, Kati barátnőm hazaköltözött. Egy kifosztott lakásba, szinte megközelíthetetlenül bevackolta magát. Alig találkoztunk… Közeledett a háború utáni első karácsony. A karácsony, ami kinek-kinek mást jelentett. Megcsonkított családokra, árván maradt gyermekekre és fájdalommal küszködő emberekre köszöntött az ünnep. Barátnőmre is, aki egy szál maga maradt, mert nevelő nagynénjét Auswitzba hurcolták, és aki után nem maradt más, csak az emlék. A gyerekkor mosolygó nénikéje, az oltalmat nyújtó ember, aki felnevelte, etette és óvta… anyja nővére, akit egy őrült eszme a mennyekbe repített… Kati, ezerszer feltette a kérdést, amire a mai napig választ nem kapott… MIÉRT?

Szólj hozzá!

36. Az érem másik oldala - Askenázi Tamás borzalmas halála -

2011.04.26. 13:20 Kürthy_2

- Bújj el valamelyik farakás alá! Így nagyobb az esély, hogy nem találnak rád. Külön-külön, jobb. Siess! – utasított ellentmondást nem tűrve, miközben csitítgatta a kislányát, aki megszeppenve az ingerült hangtól egy rövid időre elhallgatott. Ebben a viszonylagos csendben toppant be Askenázi és Veronika. Aztán meghallottuk a fasisztákat. Megjegyzem nem volt nehéz. A szócsőből áradó felhívásból biztosan tudtuk, hogy zsidókat keresnek.
 
- Nincs sok időnk Sára! Vidd a gyerekeket a kazán mögé. Te meg bújj be abba a sufniba! – mutatott rá az egyik beugróra. Az asszony szó nélkül tette, amit mondott. Reszketve ölelte a gyerekeket miközben a tekintetére kiült a halálfélelem.
- Gyorsan, menj te is! – nézett rám szinte parancsolón. Még akart valamit mondani, de már nem volt ideje.

Szólj hozzá!

35. Az érem másik oldala - vihar előtt -

2011.04.26. 10:03 Kürthy_2

Bár előfordulnak még fehér foltok az emlékezetemben, mégis volt egy olyan nap, amit elfelejteni soha, de soha, nem leszek képes. Beleivódott a lelkembe. Örökre, kitörölhetetlenül.

Aznap esőszagú reggelre ébredtem. A pinceablakon keresztül szívtam magamba a megtisztult levegőt. A szabadság illatát… az egyenlőség jó szagú esőjét, ami egyformán esett mindenkire. Akkor ott, mindennél jobban vágytam arra, hogy végre kiszabadulhassak abból a börtönből, amit zsidóüldözésnek hívtak… a pincéből. Annyira értelmetlen bűn és annyira megalázó… de ezt most hagyjuk… emlékszem, egy rozoga hokedlin egyensúlyozva megpróbáltam kikandikálni a piszkos üvegen. Hogy nem igazán sikerült, annak egy már málladozó szövetdarab volt az oka, amit valaki ráerősített a keretre. Ebben a helyzetben köszönt rám Askenáziné.

Szólj hozzá!

34. Az érem másik oldala - rejtekhely -

2011.04.23. 19:10 Kürthy_2

Sokáig mozdulatlanul álltam. Úgy, ahogy Bandi hagyott. Értettem én, sajnos nagyon is, hogy mi történik körülöttem. Fel is készültem a legrosszabbra… arra, hogy elvisznek… Aztán ahogy múlt az idő, a rettegést felváltotta a nyugalom és valamiért, mégsem féltem… este pedig előkerült Bandi, aki titokban osont be hozzám.

- Mehetünk? – kérdezte sietősen.

- Iiiigen. – feleltem meglepetten. Nem mertem kérdezősködni.

- Csak ennyi a holmid? – nézett rám, mert egy kardigánon kívül semmi mást nem tartottam a kezemben. Bólintottam.

- Jó. Előre megyek, gyere utánam. Ne félj, nem lesz bajod! A mi utcánkba viszlek, a szomszédunkba. Ott már várnak rád.

Szólj hozzá!

33. Az érem másik oldala - begyűjtés -

2011.04.20. 11:51 Kürthy_2

- Nem is tudom, hol kezdjem… - morzsolgatta a szalvétát Kati. Nagyon tanácstalannak nézett ki, ezért a segítségére siettem.

- Kezdem én… azzal, hogy anyukám a fülembe tette a bogarat a Bandival kapcsolatban, aki feltűnő módon, érdeklődött utánad.

- A Fogaskerekűnél történtek miatt. Igen… igen… gondolom. – erősítette meg az elmondottakat édesanyám.

Szólj hozzá!

32. Hétvége

2011.04.15. 16:09 Kürthy_2

- Anyukám, nem jöhetne… már ezen a hétvégén a Kati? Talán segítene rajta egy kis családi hangulat. Meg aztán, két hét múlva lesz a születésnapja. Olyan jó lenne meglepni! – dongtam körül édesanyámat, aki először tiltakozni kezdett, hogy miből… meg hogy alig van otthon valami, de mint mindig, most is addig hízelegtem neki, hogy … „No, jó, nem bánom”- egyezett bele, én meg örömömben viccesen, összeborzoltam a frizuráját.

- Te… kalangyos! – nevette el magát. Aztán előállt egy aprónak tűnő, de fontos problémával.

– És millen torta lesz kis naccsága? – viccelődött zalaiasan…

- Millen, millen… hááát, miért szakácsnő az én anyukám? – nyomtam az orrára egy puszit, mire ő gondterhelten megvakarta a fejét. Aztán hirtelen felderült az arca.

- Úgy látszik, megvan a megoldás. – csippentettem még egy picit karjába is. Mosolyából tudtam, részéről eldöntésre került a torta ügy. Ismertem anyát, ha a föld alól is, de előkeríti a szükséges alapanyagokat…

A hét lassan cammogott.

Szólj hozzá!

31. A szeretet csodákra képes

2011.04.12. 20:48 Kürthy_2

Sokáig nem tudtam napirendre térni a Deda néni által elbeszéltek felett. A végén meg már oda jutottam, hogy nem is magamat, hanem őt sajnáltam a legjobban. Hosszú hónapokig azt sem tudtam él e vagy hal-e. Nem keresett és a kórházból is elmaradt, joggal hittem, hogy kivándorolt Amerikába… pedig hát dehogy! Csak, mert soha nem is jutott oda. Később tudtam meg, hogy betegen feküdt… egy szélütés döntötte le a lábáról.

Aztán, beköszöntött az igazi ősz. Az októberi szél már hűvösebben fújt. Kelecsényiék könnyezve búcsúztak az ismerőseiktől, köztük tőlem is, és egy szép napon kivándoroltak Malmöbe. Évekkel később még kaptam tőlük egy képeslapot. Nekik sikerült…

Szólj hozzá!

30. Deda néni története

2011.04.09. 22:39 Kürthy_2

- Most, hogy elment ez a fiatalember, tudod ugye, hogy miért mondtam a múltkor, azt, hogy „ameddig még vagyok”… ismered a szándékaimat… csak az indokaimat nem. Úgy gondolom, előtted nem lehet titkom. Egyedül maradtam. Szinte mindenem odaveszett. Nincs senkim, és semmim, amiért maradnék… hacsak ez a lány nem… de ő úgy került hozzám, mint derült égből a villámcsapás, és végül is, az orvos szerint kiheverheti a háború okozta sebeket. Ezzel a történettel, még tartozom Neked. Szeretnék nyugodt szívvel elmenni… bár nehéz lesz. Őszinte leszek. Fáj a szívem a legkisebb fiamért, de bármit is tett, mégis a fiam… és talán megtalálja a helyét abban az új világban, ahová távozott. Amerikában…
- Hallgatom Deda néni. – gyűrögettem a terítő szélét idegesen és megpróbáltam látszólag, higgadtan szembenézni az általa elmondott és majdan elmondandó tényekkel. És ő elkezdte…

Szólj hozzá!

29. A cukrászda rejtélye

2011.04.07. 14:32 Kürthy_2

 

 Ötödik fejezet: 

Amikor minden kiderül

- Áhhh, de hamar oda fogok érni. Még alig múlt fél hét és már a Szépilonánál vagyok. Sokszor jártunk errefelé azelőtt. Na, igen. Ez a cukrászda volt Bandi kedvenc helye. – sóhajtottam egy nagyot, miközben eltökélten elhatároztam, hogy nem térek el az általam kialakított stratégiától. Nem adom ki magam, és nem kérdezek Bandiról semmit. Még véletlenül se tudja meg a kedves mama, hogy nem hevertem ki a fia viselkedését. Ha Deda néni beszél róla, meghallgatom, de, ha nem akkor nem.

1 komment

28. Egy kórházban töltött hosszú nap

2011.03.31. 13:40 Kürthy_2

Nem értettem Deda néni hirtelen Pálfordulását, mint ahogy azt sem, hogy mit keres a Nagy cukrászdában a Budakeszi úton és miért pont oda invitál. Pont ő, aki Bandi régebbi elmondásai alapján a férje halála óta, csak rendkívüli alkalmakkor mozdult ki a lakásból.

- Úgy látszik, én egy rendkívüli alkalomnak számítok... azt sem értem, miért csak nyilvános helyen lehet beszélgetni? Remélem, ma kiderül az igazság.

Szólj hozzá!

27. A bűn, amit megbocsájtunk...

2011.02.21. 11:11 Kürthy_2

Már egy jó ideje néztem Katit. Összefacsarodott szívem először örült, mert élt... de aztán a kezdeti megkönnyebbülést átvette az elkeseredés a düh és a kétségbeesés, no meg a szilárd hit... a hit, hogy lesz még olyan pillanat az életünkben, amikor újra látom értelemtől csillogó tekintetét. 

- Milyen kegyetlen az élet. Rohadt nácik... - dübörgött az agyamban számtalan gondolat. Nem tudtam, fogalmam sem volt, min ment keresztül, egyszerűen csak szántam őt, mert el tudtam képzelni... és akkor hirtelen megéreztem, hogy néznek. Valahonnan figyel, valaki... először nem törődtem a dologgal, de mivel az érzés tartósodni látszott körülnéztem.

- Deda néni! - fedeztem fel meglepetten Bandi mamáját egy árnyékba húzódva.

Szólj hozzá!

26. Csak nézett, de nem látott

2011.02.20. 17:38 Kürthy_2

A Kelecsényiéknél történt beszélgetésről nem szóltam senkinek. Sem édesanyám, sem néném nem tudott semmit a dologról, egészen addig, amíg egy szép napon a Jánosba menet előtt el nem szóltam magam. Mármint úgy, hogy megpendítettem...

- Kellene egy varrógép.

- Éppen, volna egy a szomszéd Juliskának, említette is, hogy van egy öreg singere a padláson. De mire ez a hirtelen kívánság? A múltkor még hallani sem akartál arról, hogy itthon is varrj! - kapta fel a fejét édesanyám. 

- Már csak itthon. Bezár a szűcs műhely. - feleltem.

- Bezáááár? Nem megy a bolt?  

- De megy... csak, elmennek a Kelecsényiék Malmöbe. Képzelje engem is vinnének! - csúszott ki a számon. Ám ahogy kimondtam azonnal bántam. Csak, mert édesanyám hirtelen halottsápadt lett. Abban a pillanatban úgy éreztem, felesleges olyanról beszélni, amiben már döntöttem. Annál is inkább, mivel megijesztettem szegényt...

-  Szeretnél? Mert, ha ott van jövőd... megérteném, de az a helyzet, hogy azonnal agyon vágnálak, ha így akarnád!

- Hogy én??? - nyomatékosítottam meg a kérdésemet. De akkor már anyám sírt. Alig tudtam megnyugtatni. - Már megmondtam nekik, hogy nem utazom. És erről többet, ne is beszéljünk. - egészítettem ki még a neki szánt mondandóm... de azért ő még visszakérdezett.

4 komment

25. Életem a tiétek

2011.02.13. 16:23 Kürthy_2

 

Két idegen ült a Kelecsényiéknél...

- Gyere Zsófi, ülj közénk. - invitált Marika kedvesen, ám mielőtt bármit szólhattam volna az egyik férfi közülük felpattant.

- Kocsis József és engedelmével a barátom Mátravölgyi György.

- Jó napot. - mondtam zavarodottan. Aztán a hirtelen beállt csendet Kelecsényiné törte meg.

- Barátok, segíteni jöttek. - hebegte és mivel én még mindig nem értettem semmit és ez valószínűleg kiült az ábrázatomra, hát Marika egyszerűen hárított.

- Szívecském, magyarázd el Zsófinak... tudod, amiről már a múltkor is beszélni szerettünk volna neki... de nem volt még mód... - testálta a férjére az ügyintézést.

- Nos, igen. Arról van szó, Zsófikám, hogy magunkkal vinnénk... vagyis szeretnénk, ha velünk jönnél Malmöbe. Ne... ne vágjon közbe a kisasszony! Kérem! Hallgass végig Zsófia! - szólt hol magázva, hol barátian rám, amint meglátta, hogy szólni készülök.

- Kislányom... nem köntörfalazok. Elmegyünk ebből az országból.

Szólj hozzá!

24. "Vesztesek és győztesek"

2011.02.07. 10:38 Kürthy_2

Nehéz arról beszélni, milyen időket éltünk... mert csak úgy összegezhetem, hogy szörnyűeket. Budapesten minden romokban hevert... fertőzésveszély volt és életveszély leselkedett ránk az utcákon. Soha nem tudtuk mikor és melyik épület omlik a fejünkre, mikor és kik azok, akik kirabolnak, vagy megerőszakolnak minket.

Éltük a mindennapi életünk. Vagyis... megpróbáltunk alkalmazkodni a háború utáni élethez... Ki így, ki meg úgy...

Az Oroszok kitettek magukért. Szó szerint leigáztak minket... És, bár nekem a Kelecsényinél viszonylag jó dolgom volt, mégsem tudtam elmenni hideg szívvel az elsuttogott hírek mellett.

Esténként odahaza, imádkoztunk és megköszöntük a jó Istennek, hogy életben maradtunk... s ha szűkösen is, de... valamicske jutott.

Szólj hozzá!

23. Hülye vagy te!

2011.02.06. 15:14 Kürthy_2

Valójában a Kelecsényi szűcsnél jó dolgom volt. Mária a szűcs felesége jóindulatú, bár örökösen borúlátó nő volt. Ettől függetlenül, jól kijöttünk egymással.

 - Majd meglátjátok, ezektől az oroszoktól nem sok jó telik! Megvetik a lábukat, aztán a mi hazánkban is diktálni fognak! Nem terem majd babér a maszek világnak. De még a Magyarnak sem! - hallgattuk alkalmi jóslatait, és nem mertünk belegondolni abba amit megjövendölt... helyette...

- Jaj, Te mama! Ne kárálj már! - mondta Kelecsényi az asszonyának kedvesen..., miközben örökösen velem is viccelődött. - Na kisasszonyka... mára még két bundát kell kiszabnunk és összeállítanunk... óh, hogy az sok??? Én a magácska korában bezzeg nem mondtam ilyesfélét... de már más világ van azt látom... az ilyen kis fruskák, csak billegnének a meseszép Kelecsényi bundában, de dolgozni az ugye ... smafu... mondogatta olykor nevetgélve. Igazából pedig tudta, hogy rám komolyan számíthat. Megbízható, szorgalmas munkaerő voltam. Olyannyira, hogy egy napon, amikor anyagbeszerző kőrútjáról hazatért így szólt.

- Zsófia, a fiatalos lendületedre és a leányos ízlésedre van szükségem. Szeretnék egy meseszép kirakatot... be kellene rendezned. Rád bízom. A lényeg hogy kedvcsináló legyen a Kelecsényi szűcs munkájához. Szóval... minél többen jöjjenek az orosz bárisnyák az üzletünkbe bundáért... Elvállalod? - kacsintott rám. Hirtelen megállt bennem az ütő, de aztán összeszedtem magam.

- Igen. Persze... - hebegtem, boldogan. És attól a perctől fogva, a kirakatrendezéssel voltam elfoglalva. A kirakat a bolt mellett a kapualjban volt. Belsejét már moha zöld brokáttal kibélelték. Egy bundának kellett helyet találnom benne, úgy, hogy ízlésesen és hívogatóan szép legyen az összhatás. Kaptam egy táblát is, amelyen a cím mellett egy nyil mutatott az üzlet irányába. A szűcsné adott néhány rozsdás színű falevelet, meg sok-sok narancssárgás művirágot, amit kedvemre használhattam.

Emlékszem, sokáig töprengtem a megvalósításon. Álldogáltam a kirakat előtt és becsukott szemmel elképzeltem, milyen is legyen a "vevőcsalogató". Végül pedig döntöttem. A virágokat szétszórtam, mintha az őszi szél kavarta volna oda őket... aztán a bundát kiakasztottam úgy, hogy kihajtva kikandikáljon a selyem bélése...  jól láthatóvá téve, hogy a táblán szereplő szűcsnél nem holmi bóvlit árulnak. Két napig dolgoztam a látványon.

Emlékszem, éppen az utolsó simítások voltak... még egy őszi levelet tűztem fel a bunda gomblyukába, amikor Mária asszony hirtelen megjelent. Elragadtatásában alig jutott szóhoz.

- Látod, még a romokon is virág nyílik. Tökéletes! Igazán ügyes lány vagy te! - rikkantott. A hangzavartól, úgy megijedtem, hogy bevertem a fejem.

- Tényleg? - néztem rá boldogan.

- Meg vagyok elégedve veled, te lány! És... ezért is, beszédem lenne a jövőről... Az urammal eldöntöttünk valamit. Ha végeztél, gyere még be a műhelybe. - utasított aztán magamra hagyott.

Amikor rátettem a kirakatra a lakatot, elöntött egyfajta jól eső, alkotói érzés... hátraléptem, hogy még egy utolsó pillantást vessek a művemre. Összehúztam magamon a háborúban megviselt kabátomat... kicsit még gyönyörködni akartam a bundában, ami számomra csak az álmaimban létezett, no meg szó, ami szó elégedett voltam... önmagammal... és akkor hirtelen megszólítottak.

- Tetszik?

- Nagyon. - feleltem ösztönösen.

- Szeretnéd?

- Nagyon. - válaszoltam újra.

- Megvegyem? - kérdezte az idegen.

- Nekem?

- Neked.

- De hiszen, nem is ismerem magát! - néztem értetlenül a férfire. Mire ő...

- Hülye vagy te fiacskám! - legyintett bosszúsan, majd sarkon fordult és otthagyott. Nem értettem mi baja...

Aztán anyám otthon kiokosított. Attól a perctől fogva nagyon jól megnéztem, kivel állok szóba. Később meg a Kelecsényi, feltette életem legfontosabb kérdését...

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

22. A Kelecsényi szűcsnél

2010.10.06. 12:59 Kürthy_2

 

 Negyedik fejezet: 

Élünk

 

 

"Azzal, hogy a szovjet hadvezetés Budapest ostroma, s nem megkerülése és blokkírozása mellett döntött, 51 napos helységharcot vállalt. Maga a budapesti csata, amelyet 1944. október 29-től 1945. február 13-ig kell számolni, 108 napig tartott. Február 11-én a csata végleg eldőlt, 12-én a védők maradványai kapituláltak, de a még ellenálló támpontok felszámolása, főként a vár és a Duna között, 13-án fejeződött be. A kitört és szétszóródott katonák utáni hajtóvadászat 16-áig tartott. A szovjet Budapesti Csoport 17-én szűnt meg."

"A német és a szovjet haderő elkeseredett és kíméletlen harcainak következményeképp a város, lakóival és épületeivel együtt, drámai állapotba került. Az elhúzódó ostrom alatt egész utcasorok és terek tűntek el, vagy változtak át felismerhetetlenül - mint például a Kálvin tér, a Szent György tér, vagy a Szervita tér -, fontos műemlékek dőltek össze, vagy égtek ki menthetetlenül - mint például a Lloyd-palota, a tabáni Rác-templom, vagy a régi Erzsébet híd -, és jóformán megsemmisült az egész budai Várterület, a polgárvárossal és a Palotával."

Amerre néztem csak pusztulást láttam. A penészes, hullaszagú pincékből és a gettó befalazott ablakú lakásaiból az emberek vaksin támolyogtak elő.

Szólj hozzá!

21. A nap, amikor Isten meglátogatott

2010.09.26. 14:31 Kürthy_2

Egy napon, amikor már semmiféle ennivalónk nem volt és még csak remény sem volt arra, hogy szerezzünk, édesanyám elhatározta, hogy vidékre utazunk cserélni.  Azon az estén láttam először féltve őrzött kincsét, amelyet valamikor régen, édesapámtól kapott. Egy vastagabb aranyláncon egy brillel kirakott keresztet, és mellette függőként egy attól is kisebb szívecskét.

- Másunk nincs. - simogatta meg szomorúan a féltve őrzött ékszert. - Talán adnak érte krumplit, lisztet vagy tojást... vagy valamit... amit ehetünk... de jó lenne! - ábrándozott el egy kicsit, egészen addig amíg Naca néném ki nem zökkentette.

- Egy fenét! Azt nem, Lina! - ugrott fel néném az asztaltól. - Azt, aztán nem! - nyomatékosított. Még láttam, ahogy nagy sebbel-lobbal berohan a szobába és teljes erővel kihúzza a komód alsó fiókját. Aztán, már csak hallottam... mintegy magának mondta... 

- Ezekre már úgy sincs szükségem! Nem megyek én már férjhez soha! Aztán csörgés, motoszkálás egy darabig. Némán hallgattuk a kiszűrődő zajokat. Egy idő után...

Mire előkerült már egy egész ölre való stafírungot szorongatott a kezében. Hosszú évek gondos vágyát és munkáját... lepedőket, abroszokat... amiknek szélén kékkel gyöngybetűkkel hímezve, virított a K.A monogram.

Szólj hozzá!

20. Dögölj meg!

2010.07.04. 19:06 Kürthy_2

Nagyon szűkös napok következtek. A nyúlólbéli száraz kenyér után megettük a zabot és már az állatoknak félretett kevéske kukorica is fogyóban volt. Az utcán az elpusztult és megmaradt lótetem darabok is oszlani kezdtek. 

Egy szó, mint száz... éheztünk. Aztán egyszer egy napon, hirtelen megjelent Misa.  

Misa, akire még ma is hálával gondolok és aki életemben az egyetlen orosz katona volt, akit kedveltem. Misa a szegénységből előkerült katona, aki az első adandó alkalommal nem csak a spirituszt, de néném kölnivizét is megitta pálinka helyett és aki az angol wc-t is csak "zabráló masinának" hívta... szóval Misa, a "holdbéli", kazahsztáni vidék szülötte, meglepett bennünket feketekenyérrel...

Szólj hozzá!

19. Sztoj, mert meghalsz!

2010.06.28. 19:28 Kürthy_2

- Bár ne futottam volna. - gondolom még ma is, mert akarva-akaratlanul zajos voltam, mint egy menekülő vadállat az erdő sűrűjében. Emlékszem, alig értem a legközelebbi útkereszteződéshez, amikor hirtelen egy orosz katona ugrott elém.

- Sztoj, mert meghalsz! - ordította úgy, hogy meghűlt bennem a vér. - Megerőszakolnak! - villant át az agyamon, és önkéntelenül tovább akartam futni... - sztoj bárisnya! - ordította újra és rám szegezte a fegyvert.

Szólj hozzá!