Életem a Tiétek

Keserű gyermek évek - I rész -

Divatszalon: 1931-1943

Divat 1931-1943

Az előzményeket itt olvashatod

CSAJSZ~1.JPG

Életem a tiétek...

31

Utolsó kommentek

18. És elkezdődött az Orosz terror

2010.06.24. 14:14 Kürthy_2

Attól a naptól fogva, hogy az orosz katonák megjelentek a budai utcákon, még jobban rettegtünk. Jöttek, láttak és mindent leigáztak. A maguk primitív, erőszakos módján elindult a budapesti terror. Loptak, raboltak és erőszakoltak...

Egy napon néném lélekszakadva rohant haza. A hír amivel megérkezett nem csak ijesztő, de borzalmas is volt.  

- Azonnal öltözz! - rikkantott egy nagyot úgy, hogy összerezzentem.

- Minek? - néztem rá értetlenül, de aztán hadarva, mindent megmagyarázott. Példának felhozva egy ismerősének esetét, akinek a lányát fényes nappal egy bérház udvarán erőszakoltak meg.

Szólj hozzá!

17. Körbezárt város

2010.02.21. 14:18 Kürthy_2

 Harmadik fejezet: 

Amikor a halál szele elkísért

Deda néni hálálkodása még sokáig élénken élt bennem, de Bandira többé soha nem tudtam szerelemmel gondolni. Meghalt bennem az érzés, azon a napon, amikor a ludovikai nácik között megláttam. Emléke azonban még, hosszú-hosszú éveken át elkísért. 
"1944. december 24-én zárult be a szovjet csapatok gyûrûje Budapest körül, és kezdôdött meg egy gyönyörû világváros ismételt ostroma. Hiábavaló volt Angelo Rotta pápai nuncius és számos magyar fôpap kérelme a német és magyar parancsnokságokhoz, hogy Budapestet nyilvánítsák nyílt városnak, másképpen határoztak. Kellett a szovjet haderô egy részét lekötô, a nyugati csapatokat részben, ideig-óráig tehermentesítô csatatér, hogy Hitler és Szálasi uralmát meghosszabbítsa, még a város feláldozása árán is."

Szólj hozzá!

16. Könyörgöm segíts!

2009.10.13. 14:16 Kürthy_2

Sokáig sírtam. Sirattam magam, a szerelmem, a nyomorúságom. Sokáig fájt a csalódás. Bandi lehajtott fejére a mai napig emlékszem… Sohasem felejtettem el, könyörgő tekintetét. Persze, ez, akkor épp, nem érdekelt. A megbántott nő haragja legyűrte a szívemet. A feltételezések az összefüggések pedig elnyomták azt, amit egy ember érez egy másik ember iránt. Azt hiszem, az ebbéli tapasztalatom volt az, ami akkor végérvényesen összetört bennem valamit. Mindezek mellé párosult a barátnőm iránti aggódás, mert ami a leginkább foglalkoztatott az, a Schwarcz család sorsa volt. Köddé válásuk olyan lelkiismeret furdalást okozott, hogy majd’ belepusztultam. Bandin keresztül ugyanis, magamat okoltam eltűnésükért. Esténként imádkoztam értük. Belekapaszkodtam a zsémbes szomszéd szavaiba, akiről az volt a benyomásom, hogy többet tud, mint bárki más. Egy idő után ezért, reménykedni kezdtem és lassanként legbelül a szívemben, éreztem, hogy élnek…

Szólj hozzá!

15. Végletek

2009.10.08. 11:04 Kürthy_2

Nem értettem mi történt Katiék körül, de amikor a házmester rám ijesztett és ellentmondást nem tűrve még rám is parancsolt, nem mertem tovább kérdezősködni. Sokáig találgattam, hogy merre lehetnek, de bizonyosságot, csak a háború után szereztem. Ott, akkor, csak egy rémült lány voltam, akit úgy mart a lelkiismeret, hogy majdnem belepusztult.

Szólj hozzá!

14. Nem tudom, de él

2009.09.20. 20:10 Kürthy_2

 

Attól a naptól fogva, amikor Bandi megtagadott az érett lányból hirtelen megkeseredett felnőtt lettem. Begubóztam. Elkerültem a Széll Kálmán téri ismerősöket, akikről egy idő után már nem is tudtam semmit. Szívembe boldogtalan, nyugtalanság költözött. Bandi eltűnt és egy megfejthetetlen talány lett az életemben. Valahol gyűlöltem, de mégis szerettem őt. Aztán már nem volt időm keseregni. A borzalmak, amelyek körülvettek elhalványították a saját bajomat.

Sorsunk egyre nehezebb és nehezebb lett, és az intő jelek ellenére sem gondoltam, hogy bennünket is elérhet a háború. Emlékszem, hogy évközi összehasonlításokat végeztem az egyes hónapok között. A helyzet fokról-fokra romlott. Különböző megszorítások láttak napvilágot. Bevezetésre került a kenyérjegy. És mégis, 1944 eleje így visszatekintve „egészen békésnek” tűnt. Aztán jöttek a Németek. A megszállás megrendített mindent. Magyarország a terror országa lett. Hitler irányításával, Edmund Veesenmayer, Adolf Eichmann, a Gestapo az SD a Magyar csendőrség és a nyilasok karöltve megtettek mindent, hogy elpusztítsák, amit Isten alkotott. Magát az embert.

Szólj hozzá!

13. A kétarcú ember

2009.08.11. 14:43 Kürthy_2

Abban a percben, amikor a fiút, akit szerettem, megpillantottam, nagyot dobbant a szívem. Legszívesebben azonnal odafutottam volna hozzá, de aztán működésbe lépett a híres Kovácsféle amolyan félelemmel teli vegyes önérzet. Örültem, hogy életben látom, örültem, hogy nincs semmi baja, de…

- Még mit nem! Elvégre elhanyagolt. Hetek óta nem tudok róla semmit. – hasított belém néhány kósza érzés és megpróbáltam újra láthatatlan lenni. Pechemre nem sikerült. Bandi észrevett.

Szólj hozzá!

12. Szenvedő Budapest

2009.08.04. 20:59 Kürthy_2

A Duna parti kivégzés után minden nap félve indultam haza a Kégler divatszalonból. Már nem csak a bombázásoktól, hanem a fasiszták kegyetlen megtorlásaitól is rettegtem. Attól a naptól fogtam fel igazán, hogy nem ér semmit egy emberélet. Sem az enyém, sem a másé, sem senkié. Tekintet nélkül gyilkolnak… politikust, újságírót, gazdag vezetőt. S ha még marad valaki, akkor azt elintézik a szörnyűséges légitámadások. Soha nem tudtam, mikor kell majd lerohanni egy légópincébe. Hol temet majd be, egy összeomló tűzfal, vagy mikor talál el egy eltévedt golyó, és vajon, mire hazaérek édesanyámék élnek-e még. Őszintén bevallom, féltem. Az emberek beszéltek a németellenes összefogásokról, az ellenállókról. A még májusban megalakult Magyar frontról. Aminek tagja volt a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, a Békepárt és a legitimista Kettős Kereszt Szövetség. Futó hírek szálltak az elnökről, Szakasits Árpádról és a vele szemben álló Gestapo kiszolgálóról, Sztójayról. A hírek a rádióban nem sok jót ígértek. S bár otthon szerető karok vártak, valahogy mindig megúsztuk… ennek ellenére nem tudtam örülni semminek. És minek is örülhettem volna? Ismerősök eltűntek és egyre borzalmasabb hírek szálltak szájról-szájra. Az ostrom is egyre fokozottabbá vált. Amerre mentem halottak hevertek és olyannyira kevés volt az élelem, hogy még a döglött csendőri lovat is megették. Pest utcáit járva, mindenütt pusztulás volt látható.

Szólj hozzá!

11. Lövik a Dunába őket!

2009.08.01. 16:28 Kürthy_2

Deda néni cselszövését elmeséltem anyámnak is, aki azonnal haragra gerjedt.

- Megölöm azt az áspiskígyót! Még, hogy az én lányom kéne ágyasnak! A mindenit, mit képzel az? Na… majd én megmutatom neki ki a férfiember nő létére! Csak egyszer találkozzam vele össze, kitépem azt a kényes, úri frizuráját!

- Édesanyám!

- Csitt! Azt a Bandi fiút meg… többé ne lássam a kapunkban. Akad majd hozzád való. Legyeskednek itt elegen…

- De nekem, csak ő kell!

- Persze! Szerelmes a kisasszony! Látom én! De az nem minden. Nekem ide ne jöjjön és punktum! Erről többet hallani sem akarok! – fejezte be az előadást. Mi tagadás, sírni kezdtem, de anyámat semmi nem hatotta meg.

Attól a naptól fogva titokban találkoztunk. Bandi a megbeszélt időben mindig a Margit híd pesti oldalán várt rám és csak a Széll Kálmán térig kísért. Onnan már egyedül mentem haza. Sokáig bántott, hogy becsapom anyámat, de háborgó lelkemet mindig megnyugtattam azzal, hogy végül is… semmi rosszat nem teszünk. Néhány epekedő pillantás és kézfogás, ami jut.

Szólj hozzá!

10. Deda néni megmutatja

2009.07.24. 20:22 Kürthy_2

 

 - Anyám! Szeretném, ha megismernéd Zsófit. Különleges lány… és megígértem neki, hogy bemutatom magának.

- Szó sem lehet róla!

- De, miért? – kérdezte Bandi az édesanyját.

- Nem való hozzád! Azt hiszem, ezt világosan elmagyaráztam. Nekem elég volt, hogy Gyuri bátyád is csak egy modellecskét vett feleségül. Pont ő, aki híres festő! Csak nem képzeled, hogy a mi családunkba még egy nincstelen, egyszerű, varrólány is bekerül? Apád megfordulna a sírjában. És… és, amióta ismered olyan furcsa dolgaid is vannak fiam! Valahogy olyan igénytelen lettél. Csak gitározol, nézed a plafont. Se tanulás, se munka… és azok a rosszarcú barátaid. És, azt hiszem, kerülnöd kellene az Andrássy út környékét… nem tetszik nekem az a lány! Nem tetszik, hogy behálózott!

- De, még nem is ismeri! Nála kedvesebb, jobb szívű teremtést még sohasem ismertem.

- Láttam már. Szép kis arc, formás alak, de rossz származás!

Szólj hozzá!

9. Eljött a rettegés

2009.07.22. 12:13 Kürthy_2

Attól a naptól fogva, hogy Bandit megismertem, hetekig, nem létezett rajta kívül senki és semmi más az életemben. Az ébredező szerelem, teljesen elvakított. Aztán egy napon, mégis felébredtem… a rózsaszín álmok kegyetlen valósággá váltak. A 18. születésnapom előtt a nácik bevonultak az országba. De mi is történt pontosan?

 „A Kállay-kormány kiugrási szándékáról és tárgyalásairól a német titkosszolgálat is tudott. Hitler tartott egy esetleges balkáni angol-amerikai partraszállástól és nem engedhette, hogy Magyarország kiválásával veszélybe kerüljön a délkeleti front. Ezért 1944. márc. 19-én német csapatok szállták meg az országot. Horthy a feltétlen németbarát Sztójay Dömét nevezte ki miniszterelnöknek. Az ország német irányítás alá került. A bevonuló német csapatokkal együtt megérkezetek a Gestapo emberei, s már az első napon hozzáfogtak a baloldali, vagy akár angol orientációjú politikusok, újságírók és gazdag vezetők letartóztatásához. A német felsőbb szervek létszáma nem volt jelentős, a megszálló csapatokat pedig csak, mint fenyegető erőt tartalékolták. A megszállási rendszer úgy működött, hogy a vele együttműködő magyar államapparátusra támaszkodott. Sztójay kinevezése után az államgépezet kiszolgálta a németeket. A fegyverkezés és a haditermelés irányítására német megbízottakat neveztek ki. Megindult a zsidóság német mintájú üldözése. Május közepén megkezdődött a deportálás.”

Szólj hozzá!

8. "Van egy világ... mesevilág..."

2009.07.21. 14:46 Kürthy_2

 Második fejezet: 

Szenvedések közt szerettem

 

- Jaj de közönséges valami… ez itt édesem. – mutatott a fejemre ajkbiggyesztve a művésznő, ahogy beléptem az ajtaján. Máskor biztosan ugrottam volna ilyesmire, de akkor, egyszerűen nem érdekelt a véleménye. Úgy tettem, mint aki nem hall. Mint, aki nem vette volna észre, hogy az új sapkáján élcelődnek.

- Egyébként is… pukkadj meg! A Főnökség kitanított, úgy hogy beszélhet ez a hólyag, amit csak akar. – gondoltam magamban és letettem a csomagot.

- Várj! Felpróbálom. – kapott a ruhák után a kisasszony, majd eltűnt. Néhány perc múlva, azonban morgolódva megjelent a paraván mögül.

- Na, ez aztán… ezen semmi nem lett… ez cuppf… - akarta volna mondani, de akkor én gyorsan közbevágtam.

- Most jó! Lilike ez aztán tökéletes! Alsószoknya soha nem volt ennél jobb! Ilyen alakra nem lehet hibázni… ez utóbbi, azt hiszem, hatott.

- Igggen? – nézegette magán…

- Bizony!

- Jól van, ez talán elfogadható, de várj, megnézem még a blúzt is. – nyafogta elégedetlenül, én pedig mit tehettem? Amikor ismét előkerült, újra rákezdte.

- Ez nem szűk? És a gomblyukazás, ez nem valami szép munka… - kezdte volna, ám én azonnal közbevágtam. - Pedig ez most pont jó! Olyan, mint egy álom... ráadásul ezekkel a méretekkel hölgyem, jobban nem is lehetett volna… látja? – kérdeztem és húzogatni kezdtem a blúz elejét. Észre sem vette, hogy nem a gomblyukakról beszélek… és nekem pusztán csak az járt a fejemben, amit Irén asszony mondott. „Kétszer nem dolgozunk fiam”.

Szólj hozzá!

7. Egy pár használt cipő

2009.07.19. 14:20 Kürthy_2

Attól a naptól fogva, hogy Eszti néni eligazította Pálosit, az a gazfickó került engem, mint a kolerát. A történtekről mélyen hallgatott mindenki. Még anyámnak sem meséltem, csak apró részigazságot... a kabátról ugyanis számot kellett adnom.

- Aztán, illendően megköszönted? - nézett rám a dunna mögül "göthösen". Anya ugyanis beteg volt. Vékonytalpú bakancsa a hidegben nem védte meg eléggé, ezért alaposan megfázott. Láztól csillogó szemében ott bujkált az öröm...

- Legalább, nem kell erre költenünk, és... rád is fért! - mosolygott erőtlenül, aztán lehanyatlott a párnára, de még hozzátette: "Jól áll, nagyon csinos vagy!".

- Akkor jó! - mosolyogtam felé és elhatároztam, ha törik, ha szakad, valahogy összegyűjtök neki egy téli cipőre valót. - Jó meleg, bolyhos, bundás bakancsot veszek... - fantáziáltam és már el is képzeltem, beszélek a Főnökséggel. Talán sikerül tőle valamiféle külön munkával egy bakancsra valót keresni. Így esett egy napon, hogy előadtam a kívánságomat.

- Főnökség... - kezdtem akadozva... de aztán belevágtam a mondandómba - Édesanyámnak cipőt kell vennem. Nem volna valamilyen külön munka? Mosás, vagy ilyesmi, esetleg szénhordás, konyhai takarítás, vagy más, amiért néhány pengőt kereshetnék a tanuló idő után?

- Hááát... - nézett rám. - Esetleg találhatunk megoldást másképp is. - felelte titokzatosan és húzni kezdett.

- Mit? - néztem értetlenül, de ő nem szólt többet, hanem egyenesen az előszobai cipős szekrényhez vezetett.

- Mekkora a lába anyádnak?

- De. Főnökség! Én... nem azért. - sütöttem le a szememet szégyenemben, de aztán mégis kinyögtem.

- Ne hisztizz itt nekem! Pont jó a méret.

Szólj hozzá!

6. Eszti néni - 1944

2009.07.02. 14:53 Kürthy_2

Túl voltunk a karácsonyon, Lili kisasszony is a megdöbbenésen, a szilveszteren, de még Boriska meghűléses betegségén is, amikor egy nap a Főnökség sűrűn köhécselve nyitott ajtót.

- Khmm... Zsofkám... khm... úgy néz ki ledönt a lábamról egy kis megfázás! Ajhhh... nagyon vacakul vagyok. Mindjárt jön a Dános szomszéd, megígérte, hogy elkísér az orvoshoz. Legalább nem kell gyalogolnom, mégiscsak kényelmesebb autóval... ma a Sári is szabadnapos. Egyedül kell tartanod a frontot, amíg visszaérek. Lehet, hogy a Szikszai is beállít azért a bundáért, akkor csak add neki, aztán majd legközelebb elszámolok vele. Étvágyam sincs... ha akarsz, egyél valamit. Ma nem főzünk. - hadarta el a mondanivalóját. Mire felöltözött Dános Ivánné, Eszti néni állt az ajtóban.

- Jöjjön Irénkém! Iván, már vár bennünket a ház előtt. Én csak leugrom a piacra... hozzak valamit?

- Nem, Esztikém, köszönöm. Ma nem eszünk különösebbet... csukta be az ajtót. Egyedül maradtam.

- Ilyen még nem volt. - gondoltam magamban és elhatároztam, mindent pont úgy csinálok, mint máskor. Kitisztítottam a kályhát, még be is gyújtottam, aztán elkezdtem összeszedni a műhelyben a szétszórt gombostűket, és amikor azzal is elkészültem, és már éppen ki akartam vinni a szemetet, megláttam Szikszai Hédi bundáját.

- Neeem... Zsofka, azt nem szabad. Nyúltam a vasalóért tétován, de valahogy mégsem sikerült elérnem.

Szólj hozzá!

5. A bosszú

2009.06.28. 19:31 Kürthy_2

 

Telt-múlt az idő, úgy éreztem egyre ügyesebb vagyok. Boriska egy napon, örömmel jegyezte meg, hogy egyáltalán nem bánta meg, amiért beajánlott. Sőt!
Egy idő után azon kaptam magam, hogy fütyülve tisztítom a kályhát, jókedvűen takarítom a műhelyt, és az sem okozott nehézséget, hogy a bevásárlás mellett főzési teendőim is vannak. Csak... mert, a Kégler Divatszalonban úgy éltünk, mint egy nagy, és kedves család. Pont úgy, mint ahogy azt az első napon a Főnökség beharangozta. 

Menetközben, sok minden történt... Irén asszony megtanított a szakma alapfogásaira. Már rám bízott önállóan végezhető feladatokat. Válltöméskészítést, gomblyukazást, endlizést, fércelést, összeállítást vagy éppen vasalást. Szerettem dolgozni. Amiben lehetett, abban lelkesen részt vettem...

Ahogy visszaemlékszem, Sári is igen jól boldogult. Lassanként kézilányból remek, önálló "szakácsnő" lett. Fennmaradó idejében pedig, körülöttünk szorgoskodott.

Mindannyiunk megelégedésére a Kégler divatszalon olajozottan működött.

Szólj hozzá!

4. Az első hetek - színésznők -

2009.06.27. 22:19 Kürthy_2

 

Bevallom az első hetek igen nehezen teltek. Sári becsületére legyen mondva, nem csak, hogy nem árult be a Főnökségnek, de megpróbált vigasztalni is engem. Néném ugyanis a hazaszökésem után alaposan megbüntetett. Eltiltott minden szórakozástól. Eleinte szenvedtem ettől, de mire letelt a hónap Sárival szép lassan cinkostársak lettünk, és összefogásunk eredményeként a Kégler divatszalonba „beköltözött” a móka és a kacagás... Néha még Irén asszony sem értette, mi ütött belénk, de mint afféle megértő felnőtt, szemet hunyt féktelenségeink felett.

 

Természetesen, ahogy múlt az idő, egyre több és több kuncsaftot ismertem meg. Leginkább színésznők és jómódú polgárasszonyok jártak hozzánk. Köztük volt, Pataki Lili is, aki mindnyájunknak külön gondot okozott. Házsártossága nem ismert határokat. Talán ez is oka volt, annak, hogy  egy nevetséges, és jól utánozható külön karakter volt.

Bánatomra egy napon, „parancsba” kaptam, Pataki Lili művésznő ruhájának házhozszállítását. Őszintén bevallom, nem túlzottan örültem a vele való találkozásnak. Nem kedveltem igazán, sem a stílusát, sem a hanghordozását, amely néha olyan élesen bántó tudott lenni, hogy szinte belevágott az ember agyába és főleg akkor, ha elégedetlen volt a felpróbált holmival.

- Muszáj? - néztem esdekelve a Főnökségre, aki két öltés között, csak fejcsóválva ingatta a fejét.

- Nem mehetne más? - folytattam... és akkor Sári... "Neem én nem megyek! Még elő kell készítenem ezt a válltömést! És... amúgy meg olyan muris a művésznő, menj csak te!" - nevette el magát és egy pillanat alatt a tükör elé penderült. Pózolni kezdett. Már tudtam mi következik... sipító hangon megszólalt. "Irénke ez nem jó! Ez a ruha obszájd..."

- Jaj lányok! - nevette el magát a Főnökség. De akkor már késő volt. Megint belénk bújt a kisördög.

Szólj hozzá!

3. A csalódás

2009.06.26. 10:38 Kürthy_2

 

Számtalan gondolat jutott eszembe hazáig. Kifogások, mérges indulatok. Zsörtölődtem, morgolódtam, mert megalázónak éreztem az első feladatot, amit Irén asszony kiosztott nekem. Gondolataim csapongtak, egészen addig, amíg nénémet meg nem láttam a kertkapuban. Nem tagadom, akkor úrrá lett rajtam a pánik…

- Hát Te? Mit keresel itt? - kérdezte türelmetlenül. Én pedig, csak álltam és hallgattam. Aztán rám förmedt.

- Nem kaptam választ!

- Az úgy volt… hogy nem is tanulni kellettem, hanem… - kezdtem volna bele a mesémbe, de nem hagyta, félbeszakított.

- A többit majd este! Most indulunk vissza! - sziszegte.

Szólj hozzá!

2. Kégler Divatszalon

2009.06.21. 21:47 Kürthy_2

 

 

- Istenkém! Végre ipari tanuló lesz a lányunk! – mondogatta anyám időnként elégedetten, amire néném sűrű bólogatások közepette és mi tagadás, de olvadozva rám nézett. Nem emlékszem, már, hogy miként reagáltam le a dolgot, csak azt tudtam, hálásnak kell lennem Boriskának a szomszédban, aki szabász volt. Ő intézte ugyanis, a helyet… mármint a szalont, ahol majd, mint ipari tanuló a gyakorlatban is megtanulhatom a szakma minden csínját-bínját. A hely pedig nem volt más, mint a „Kégler Divatszalon”.

H_Zsanna2: divat43

A gyakorlati oktatás mellett elméleti képzésre is beírattak. Így lettem az Iskola utcai ipari iskola elsőosztályos tanulója. Összesen heti három alkalommal. 

Mire tanuló lettem, a nőipariskoláknak már hagyományuk volt. Egyszer azt olvastam, hogy a legelsőt 1873-ban alapította a Nőiparegylet, Ipartanoda néven. 1920-ig nevezték így. Céljuk a különböző női kézimunkákban való rendszeres képzés volt. A tanulmányi idő a választott szakmától függően egy vagy két évig tartott. Az oktatást túlnyomórészt gyakorlat tette ki. A végbizonyítvány nem volt más, mint az adott iparágban a tanuló munkakönyve, ami egyéves gyakorlat után, iparigazolvány kiváltására jogosította az illetőt. 

 

Szóval, így kerültem Kégler Irénhez ipari tanulónak, akinek a varró szalonja a Nyugati pályaudvartól alig néhány percnyi sétára a Zsitvay Leo (ma Bihari út) utcában volt. Ide ingáztam a Kútvölgyi útról, nap mint nap, leginkább gyalogosan. És, hát így csöppentem bele az ő mindennapi életébe is. Hogy miként is? Azon még ma is, csak mosolyogni tudok. Hiszen… elég kalandosra sikeredett...

Szólj hozzá!

1. A háború szele

2009.04.07. 19:36 Kürthy_2

 

Első fejezet: 
A pesti kamasz
Azon az éjszakán, amikor a családi kép hatalmas csattanással a földre esett, nagyanyámat magához szólította az Úr. Nem tudnám megmagyarázni, miért sírtam, és azt sem, miért éreztem vágyat újra az elveszett illúziók miatt. Ő azonban elment és maga után hagyott számtalan, keserves fájó emléket. Eltemettük Egerszegen. Ám, hiába békéltem meg. Hiába múlt el annyi hosszú év, álmaimban azóta is elő – előbukkan. Olyankor néha, jóságosnak képzelem, szeretetre méltónak, kedvesnek, aki barackot nyomva fejemre magához ölel. Persze, ez sohasem volt így… Az életem is ment tovább és Budapestre kerülésem óta oly sok élményben lett részem, hogy az nem csak egy korombéli lánynak, de egy felnőtt embernek is sok lett volna. Mégis… valahol a lelkem mélyén sajnáltam, azt, ami elveszett. Nagyanyám szeretetét, amit akarva-akaratlan még ma is elképzelek álmomban. Milyen is lehetett volna. Talán olyan, mint Irén asszonyság nagymamája, aki nyolcvanon túl is féltő szeretettel egyengette unokája életét. Irén asszonyság, hát igen…. akihez én, mint reménybéli varrólányka, a négy polgári után ipari tanulónak szegődtem… Persze, ez már egy újabb történet, amelyhez egy apró történelmi visszatekintést kell tennem...
1943 tavaszán, amikor végleg kicsengettek a Marczibányi téri leányiskolából hirtelen aggasztó dolgok kezdtek történni. Már elég nagy voltam ahhoz, hogy rettegéssel hallgassam a híreket, amik honfitársaim pusztulásáról szóltak, előrevetítve a szörnyűséges jövőt. Hitler uralmát.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása