Első fejezet:
A pesti kamasz
Azon az éjszakán, amikor a családi kép hatalmas csattanással a földre esett, nagyanyámat magához szólította az Úr. Nem tudnám megmagyarázni, miért sírtam, és azt sem, miért éreztem vágyat újra az elveszett illúziók miatt. Ő azonban elment és maga után hagyott számtalan, keserves fájó emléket. Eltemettük Egerszegen. Ám, hiába békéltem meg. Hiába múlt el annyi hosszú év, álmaimban azóta is elő – előbukkan. Olyankor néha, jóságosnak képzelem, szeretetre méltónak, kedvesnek, aki barackot nyomva fejemre magához ölel. Persze, ez sohasem volt így… Az életem is ment tovább és Budapestre kerülésem óta oly sok élményben lett részem, hogy az nem csak egy korombéli lánynak, de egy felnőtt embernek is sok lett volna. Mégis… valahol a lelkem mélyén sajnáltam, azt, ami elveszett. Nagyanyám szeretetét, amit akarva-akaratlan még ma is elképzelek álmomban. Milyen is lehetett volna. Talán olyan, mint Irén asszonyság nagymamája, aki nyolcvanon túl is féltő szeretettel egyengette unokája életét. Irén asszonyság, hát igen…. akihez én, mint reménybéli varrólányka, a négy polgári után ipari tanulónak szegődtem… Persze, ez már egy újabb történet, amelyhez egy apró történelmi visszatekintést kell tennem... 1943 tavaszán, amikor végleg kicsengettek a Marczibányi téri leányiskolából hirtelen aggasztó dolgok kezdtek történni. Már elég nagy voltam ahhoz, hogy rettegéssel hallgassam a híreket, amik honfitársaim pusztulásáról szóltak, előrevetítve a szörnyűséges jövőt. Hitler uralmát.
"A magyar csapatoknak a sztálingrádi offenzívában a német hadsereg északi szárnyát kellett volna fedezniük, rendkívül kevés lôszerrel, hiányos felszereléssel. A Don kanyarban kiépített állásaikat a Vörös Hadsereg 1943 januárjában érte el. Heves harcokban február elejére megsemmisült az egész 2. magyar hadsereg. A voronyezsi katasztrófa után titkos tárgyalások kezdôdtek az angolszász hatalmakkal, miközben szövetségesi kötelezettségeit is teljesítette a kormány Németországgal szemben."
Még alig telt el a nyár... még éppen csak beiratkoztam az Iskola utcai varrónőképzőbe... igazából még szerelmes sem voltam… mégis, a gondok súlya alatt egy-kettőre egy koravén kamasz lett belőlem, aki nagyon is jól megértette a körülötte zajló eseményeket.
"1943 szeptemberében elôzetes fegyverszüneti feltételeket fogadtak el. A fegyverszünet akkor lépett volna életbe, amikor a Balkánon előrenyomuló angolszász csapatok elérték volna a magyar határt. Kállay nem volt hajlandó fegyverszüneti tárgyalásokat folytatni a SZU-val. Komoly érdeklôdés kísérte az 1943. augusztus végi balatonszárszói ifjúsági és értelmiségi találkozót. A résztvevôk egyetértettek abban, hogy a háborút be kell fejezni. A találkozó hozzájárult ahhoz, hogy a jelenlévôk többsége késôbb aktívan resztvettek az antifasiszta harcban. A Kállay-kormány kiugrási szándékáról a németek is tudomást szereztek. Hitler az ország katonai megszállása mellett döntött."
A hitleri beavatkozást akkor persze, még nem érzékeltük…. A Kútvölgyi úton látszólag nem változott semmi, szívünk mélyébe azonban, belopta magát a félelemtől vegyes rettegés. A politikai helyzet rányomta bélyegét a mindennapjainkra.
Utolsó kommentek