Harmadik fejezet:
Amikor a halál szele elkísért
Deda néni hálálkodása még sokáig élénken élt bennem, de Bandira többé soha nem tudtam szerelemmel gondolni. Meghalt bennem az érzés, azon a napon, amikor a ludovikai nácik között megláttam. Emléke azonban még, hosszú-hosszú éveken át elkísért. "1944. december 24-én zárult be a szovjet csapatok gyûrûje Budapest körül, és kezdôdött meg egy gyönyörû világváros ismételt ostroma. Hiábavaló volt Angelo Rotta pápai nuncius és számos magyar fôpap kérelme a német és magyar parancsnokságokhoz, hogy Budapestet nyilvánítsák nyílt városnak, másképpen határoztak. Kellett a szovjet haderô egy részét lekötô, a nyugati csapatokat részben, ideig-óráig tehermentesítô csatatér, hogy Hitler és Szálasi uralmát meghosszabbítsa, még a város feláldozása árán is."
Az Oroszok a munkaszolgálatosok vezetésével özönlöttek a hegyekből... több csendőr egységet a Rózsadombra vezényeltek a Bólyai Műszaki akadémiáról...
Későbbi hírekből tudom, hogy Sztálin, Budapest bevételére Kecskemét irányából indított offenzívát, de a Vörös Hadsereg a Magyarok által "Attila" védelmi vonalnak nevezett erők miatt elakadt. Ekkor határozták el, hogy a fővárost két gyűrűben bekerítik. A Német csapatok nem számítottak gyors sikerekre, ezért ezt a gyenge pontot kihasználva karácsony estére az Oroszok bekerítettek minket. Főleg Budát támadták...
Emlékszem, az ünnepekkel voltunk elfoglalva. Anyám a konyhában serénykedett. Az asztalra valót készítette. Néném éppen a boltba készült. Már nem tudom, mi maradt el a fogásból, csak rémlik, hogy néhány perccel később valamiért elsietett. Szóval... átjárta házunkat az ünnepi hangulat, a karácsonyi fenyőág és az olcsón szerzett sült csirke szárny illata. Álmunkban sem gondoltuk, hogy baj lehet. Úgy hallottam utólag, hogy a tömegközlekedés is üzemelt. Az emberek az utcákon tolongtak, a boltokat járták, épp úgy, mint azon a napon Nyénye is. A város élte az ünnepi életét. Ma már közismert, hogy az orosz felderítő csapatok a még üzemelő fogaskerekűvel jöttek le a hegyről. Sőt, a kalauz jegyet kért tőlük... de jegy helyett dobtáras géppisztolyt nyomtak az arcába... ezért az utasok hanyatt-homlok menekülve leszálltak.
Mire a néném haza ért, elszabadult a pokol. Állandó akna és röppentyűtűzzel lőtték a környező dombokat. Egyszerűen nem hittem a szememnek. A látvány egyszerre volt fényesen gyönyörű és borzalmasan félelmetes. Mire megvirradt a régi borzalmak mellé új félelmek költöztek. S bár anyám nyugtatott... mégis azt vettem észre, hogy egész éjjel úgy ölel bennünket a közös ágyban, hogy majdnem megfulladunk.
December végén a legnagyobb harcok a Városmajorban és a budai hegyekben folytak. Rettegve, sietősen jártunk az utcán, és mire elérkezett 1945 január vége, a teljesen bekerített védőknek már csak napi 150 dekagramm kenyér és lóhúsból készült leves volt az ellátmánya.
Aztán hozzánk is bejöttek az Oroszok....
Utolsó kommentek