Számtalan gondolat jutott eszembe hazáig. Kifogások, mérges indulatok. Zsörtölődtem, morgolódtam, mert megalázónak éreztem az első feladatot, amit Irén asszony kiosztott nekem. Gondolataim csapongtak, egészen addig, amíg nénémet meg nem láttam a kertkapuban. Nem tagadom, akkor úrrá lett rajtam a pánik…
- Hát Te? Mit keresel itt? - kérdezte türelmetlenül. Én pedig, csak álltam és hallgattam. Aztán rám förmedt.
- Nem kaptam választ!
- Az úgy volt… hogy nem is tanulni kellettem, hanem… - kezdtem volna bele a mesémbe, de nem hagyta, félbeszakított.
- A többit majd este! Most indulunk vissza! - sziszegte.
- Deee… nem akarok kályhát pucolni, és nem erről volt szó, hanem hogy varrni kell…
- Zsófia! Indulás! – parancsolta ellentmondást nem tűrve néném, aztán, megfogta a kezem és húzni kezdett.
- Na szedd a lábad, mert kupán váglak! Tulajdonképpen mit képzelsz magadról? Egy ekkora cula a te korodban már kenyérrevalót keres… de… én vagyok a hibás, meg anyád! Úgy kell nekünk! Nesze neked négy polgári, meg tanulás, apácák, ennek a lyánynak tisztességes szakma kell… jó férj és jobb élet, nem cselédsors, mint nekünk. Anyád is ezért gürizik. Emelgeti a fazekakat, meg a krumplis zsákokat, nincs egy tisztességes cipője, bakancsba jár a Svábhegyre, csak hogy a kisasszony tanulhasson… de neeem, mert neki derogál a kályhapucolás! Még majd fekete lesz az a hófehér bőre… hát vegye tudomásul a kisasszony, hogy azt kell tennie, amit a mestere kíván. Ha kályhapucolás, akkor az, ha szeméthordás, akkor az - mondta, mondta és mondta. Én pedig, nem mertem többet szólni. Mire ismét a Zsitvay utcába értünk alaposan kimérgelődte magát. Emlékszem, a divatszalon ajtajáig fogta a kezem. Úgy szorította, majd' letört. A konyhaajtóban aztán kioktatott.
- Soha, de soha ne felejtsd el, honnan jöttél és azt sem, hogy merre tartasz! … és most kedves kisasszonyka, amit főztél, edd is meg! Este pedig számolunk! De meg ne tudjam, hogy végleg elbocsátottak! – nyomta meg csengőt, aztán sarkon fordult és aznap másodszor is otthagyott.
- Igen. - Jövök már. – kiabálták bentről, aztán hirtelen kinyílt az ajtó. Sári állt ott, összecsapta a tenyerét.
– Hát te? Hova tűntél?
- Nem kerestek? – kérdeztem aggódva.
- Nem. – válaszolta kurtán, én pedig gyorsan beosontam, mintha mi sem történt volna.
- Mégis merre jártál? Kerestelek, mert a Főnökség rám bízta, hogy mutassam meg hová hordd a hamut.
- Otthon voltam.
- Hazamentél? Miért?
- Miért… miért… mert azt hittem varrni tanulok, ehelyett azt a büdös kályhát bízta rám a…
- A Főnökség…
- Kicsoda?
- A Főnökség. Ez a neve Irén asszonynak. Mi csak így hívjuk Boriskával. Ő a főnök vagy nem?
- De, persze. És nem árulsz el?
- Hogy één? Dehogy! Csak aztán gyorsan pucold ki a kályhát, mert befagy nekik… hűvösek az őszi napok mostanában. A Pálosi úr meg nem szeret fázni!
- Az meg ki?
- Az? A Főnökség férje. Nem mondok róla semmit, majd megismered. Amúgy is, nemsokára előkerül. Ha végeztél, gyere a konyhába segíteni. Nekünk kell megfőzni az ebédet.
- Azt is? – néztem rá csodálkozva, de aztán beletörődve rávágtam: „Hagyjuk. Hol az a szeneslapát? Gyorsan elindultam a szalonba. Mire kitisztítottam a kályhát a Főnökség is előkerült. Hálás voltam Sárinak, hogy nem súgott be. Szemmel láthatóan Irén asszony nem sejtett semmit. Barátságosan megállt mellettem.
- Látom elkészültél. Remek. Légy szíves ülj le oda! Minek hívjalak? Zsóka, Zsofka… vagy Zsófia. – mutatott egy székre a kályha mellett. Engedelmeskedtem.
- Mindegy.
- Rendben. Nekem a Zsofka tetszik. Gondolom Sári már megmutatta a helyiségeket és nagyjából ismertette a rátok vonatkozó teendőket is. Elmesélte mi a rend nálunk. Boriskát úgyis ismered, ha valamit még nem értenél, fordulj hozzám bizalommal.
- Igen ismertette. –füllentettem.
- Nos, a képzésről kell még beszélnünk. Naponta jössz majd hozzám, reggel nyolctól délután négyig. Azokon a napokon, amikor iskolai tanítás van, két órát leszel a szalonban. A feladatokat naponta fogom elmondani. Meglátod, ha ügyes vagy, nagyon hamar elsajátítod a szabás-varrás alapjait, később a szakma minden csínját-bínját. Ha igyekszel önálló munkákat is adok. Mivel első éves vagy, segítesz a házhozszállításban is... de alapvetően tőled függ minden! … és bármilyen problémád van, szólj!
- Igen. – feleltem ismét csak kurtán. Mire ő elnevette magát.
- Nagyon bájos lány vagy, jól áll neked, ha mosolyogsz! Ragyog tőle a szemed. Mi itt, egy nagy és jól működő "család" vagyunk a lányokkal, de ezt majd meglátod… és szólíts, csak nyugodtan Főnökségnek, a többi lány is ezt teszi… - fejezte be hirtelen. A hálóból ugyanis, egy férfihang szólítgatta.
- Mennem kell, a Pálosi felébredt. Keresd meg Sárit a konyhában. – indult sietve. Emlékszem, utána néztem. Szép nő volt… és később mint kiderült, végtelenül jó is.
Utolsó kommentek