Nehéz arról beszélni, milyen időket éltünk... mert csak úgy összegezhetem, hogy szörnyűeket. Budapesten minden romokban hevert... fertőzésveszély volt és életveszély leselkedett ránk az utcákon. Soha nem tudtuk mikor és melyik épület omlik a fejünkre, mikor és kik azok, akik kirabolnak, vagy megerőszakolnak minket.
Éltük a mindennapi életünk. Vagyis... megpróbáltunk alkalmazkodni a háború utáni élethez... Ki így, ki meg úgy...
Az Oroszok kitettek magukért. Szó szerint leigáztak minket... És, bár nekem a Kelecsényinél viszonylag jó dolgom volt, mégsem tudtam elmenni hideg szívvel az elsuttogott hírek mellett.
Esténként odahaza, imádkoztunk és megköszöntük a jó Istennek, hogy életben maradtunk... s ha szűkösen is, de... valamicske jutott.
Naponta, amikor átmentem a Széll Kálmán Téren, szomorú szívvel tapasztaltam, hogy az utca emberei még mindig újabb és újabb borzalmakról mesélnek.
Nyomorról és hadifoglyokról, gyerekekről, akiket árulónak kiáltottak ki és Gulágról (büntetőtábor)ahova korhatár nélkül befért mindenki. Halottakról... akiket vagy a németek vagy az oroszok öltek meg a háború után.
Emberekről szólt a hír, akik azért haltak meg, mert nem akartak foglyok maradni. Halottakról, akiket halálra dolgoztattak orosz országban... és halottakról, akik méltatlanul halállal fizettek, csak mert rossz időben rossz helyen voltak.
Arra is emlékszem, hogy meséltek olyan német visszavonulókról is, akik felgyújtottak maguk mögött minden élelmet és ruházatot, nehogy megmaradjon. Nehogy a Magyarnak is jusson... ugyan minek, gondolták, hiszen ők csak semmirekellő, alsóbbrendű csatlósok...
Mende-monda szólt az élő halottakról, akik valahol "málenykij roboton" (civil foglyok) szenvedtek... és akik közül több ezren soha de soha nem is térhettek haza... és halottakról, akik nyom nélkül eltűntek... halott Magyar zsidókról a gettókban és kisgyermek hadifoglyokról... visszásságokról...
Persze, mindezt, csak csendben, és csak titokban mesélték... mert ilyesmikről nyilvánosan beszélni sohasem volt szabad.
- A hírek... jók is, meg rosszak is. - hallottam olykor sustorogva anyámtól is, aki szinte naponta szolgált valami újdonsággal. Fent a Svábhegyen is sokszor összedugták a fejüket.
Eltűnt, és megkerült emberekről, orosz rémtettekről szólt a mese. Ami talán nem is mese volt, hanem maga a valóság.
"Vesztesek és győztesek". Adta hírül minden nap az élet... és bár fiatalka voltam, és Magyar! Mégis azt éreztem, nem a Magyar a vesztes. Mert a Magyart meg lehetett hurcolni, ki lehetett pusztítani és meg lehetett gyalázni, de felmerül bennem ma is... ugyan ki volt a vesztes? Mi a megtört Magyarok a szétbombázott életünkkel, vagy azok a senkik, akik más hazáját otthontalanul, leigázni jöttek. Ki győzött vajon? Ma már tudjuk...
Aztán egy szép napon nagy elhatározásra jutottam. Odaálltam anyám elé...
- Édesanyám, jelentkeztem önkéntesnek a Szent János kórházba. Munka után, mennék segíteni. Sok ott a háborús nyomorult...
- Hová? - nézett édesanyám értetlenkedve rám, de az arckifejezésemből valószínűleg látta, úgysem tudna lebeszélni...
- Menj, ha nincs jobb dolgod. - aztán csak megvonta a vállát.
Így kezdődött önkéntes ápolónői történetem... nappal varrólány voltam, készítettem a Nacsalnyiknék bundáját... mert rázták a rongyot a bárisnyák! Éjjelente pedig hadirokkantak ápolója a budai Szent János kórházban. De mit is jelentett ez?
Ma így utólag tudom, számomra mindent. Hiszen, ha nem vezérel oda a sors, talán soha, de soha nem leszek majdnem 20 éves koromra bölcs és gondolkodó ember... így ért egy napon Kelecsényiné ajánlata is, ami nem volt más, mint egy tömör és határozott ajánlat egy új világ felé...
******************************************************************
(Budapest ostroma: A ma már ismert történet)
http://budapestcity.uw.hu/02-tortenet/1945-budapest-ostroma/index-hu3.htm
*******************************************************************
"Az elhurcolt magyarok reális száma hat
százezer körüli lehetett, a hadifogságba kerültek tíz-tizenöt százaléka halhatott meg a táborokban, s ennél is többen a hetekig tartó kiszállítások során. Szülőföldjükre csak körülbelül négyszázezren tértek vissza....."
Utolsó kommentek