- Nem is tudom, hol kezdjem… - morzsolgatta a szalvétát Kati. Nagyon tanácstalannak nézett ki, ezért a segítségére siettem.
- Kezdem én… azzal, hogy anyukám a fülembe tette a bogarat a Bandival kapcsolatban, aki feltűnő módon, érdeklődött utánad.
- A Fogaskerekűnél történtek miatt. Igen… igen… gondolom. – erősítette meg az elmondottakat édesanyám.
- Ugye tudod, hogy náci párti lett? A Sanyi barátja szólta el magát, hogy gyűlésekre járt a pasaréti útra…
– Szóval abban az időben már, aggasztóak voltak a hírek. Bevallom megijedtem. Féltem, hogy elhurcoltak, netán valami bajod lehet, ezért kerestelek is… elrohantam hozzátok. De ti eltűntetek… nyom nélkül, hír nélkül… úgy, hogy kérlek, attól a naptól kezdj mesélni, hogy köddé vált a Schwarcz család. Persze, azóta. hallottam még pár dolgot, de én arra lennék kíváncsi, amit te mondasz. Tisztában szeretnék lenni a valósággal. Ha lehet…
- Igen. De, sajnos a valódi igazság csak részigazságokból áll össze. Én csak azt tudom elmesélni, amit átéltem…
- Ó drágám… - sóhajtotta néném, részvéttel.
- Drága Annus néni… egy biztos, nagyon nehéz idők voltak. De, erről a Dunába lőtt zsidók és a deportáltak, már nem tudnak beszélni. Azért említem ezt, mert, minden ezzel kezdődött. A begyűjtéssel… Volt egy őszi nap, amikor elvitték a szomszédunkat… a Stein-t. Egyszerűen bezsuppolták… sértette a fülemet az ordenáré, kárörvendő üvöltésük. A csendőrök segédkeztek a náciknak. Kegyetlen, alávaló, aljas gazemberek… hallottam, amint a lakásukban kutakodnak. Ajtót csapkodnak…
- Van még zsidó? Az összest hozzátok! – kiabálta egy borízű hang. Reszketve vártam, mikor jönnek értem is. Mikor csapódik ki az ajtó és mikor szegezik nekem a fegyvert. Egy hajszál választott el attól, hogy engem is elhurcoljanak… de amikor az ajtó tényleg kicsapódott Bandit pillantottam meg.
- Pszt. Hallgass! – fogta be a számat.
- Na? Mi van fiacskám? Neked egy sem jut? – hallottam ismét az előbbi hangot. Valahonnan a földszintről szólhatott fel.
- Én már csak ilyen peches vagyok… minden büdös zsidó eltakarodott ebből a lakásból. Pedig legalább egyet elkaptam volna!
- Akkor gyere! Indulunk!
- A kapuban várj meg! – üvöltött le az udvarra, miközben elvette a kezét a számról.
- Mennem kell. Zárkózz be. Este eljövök érted. Szedd össze a legszükségesebbeket. Csak a házmesterben bízhatsz, másban nem! Jó ember… és csak neki, vagy nekem nyiss ajtót. – suttogta a fülembe sietősen, aztán sebesen kiszaladt az ajtón. Úgy becsapta, hogy lehullott a vakolat.
- Jövök már! - jutott el az ordibálása az agyamba... abban a pillanatban hálás voltam Bandinak. Nem árult el.
Utolsó kommentek