Negyedik fejezet:
Élünk
"Azzal, hogy a szovjet hadvezetés Budapest ostroma, s nem megkerülése és blokkírozása mellett döntött, 51 napos helységharcot vállalt. Maga a budapesti csata, amelyet 1944. október 29-től 1945. február 13-ig kell számolni, 108 napig tartott. Február 11-én a csata végleg eldőlt, 12-én a védők maradványai kapituláltak, de a még ellenálló támpontok felszámolása, főként a vár és a Duna között, 13-án fejeződött be. A kitört és szétszóródott katonák utáni hajtóvadászat 16-áig tartott. A szovjet Budapesti Csoport 17-én szűnt meg."
"A német és a szovjet haderő elkeseredett és kíméletlen harcainak következményeképp a város, lakóival és épületeivel együtt, drámai állapotba került. Az elhúzódó ostrom alatt egész utcasorok és terek tűntek el, vagy változtak át felismerhetetlenül - mint például a Kálvin tér, a Szent György tér, vagy a Szervita tér -, fontos műemlékek dőltek össze, vagy égtek ki menthetetlenül - mint például a Lloyd-palota, a tabáni Rác-templom, vagy a régi Erzsébet híd -, és jóformán megsemmisült az egész budai Várterület, a polgárvárossal és a Palotával."
Amerre néztem csak pusztulást láttam. A penészes, hullaszagú pincékből és a gettó befalazott ablakú lakásaiból az emberek vaksin támolyogtak elő. Kószáló gyermekek és otthonuk nélkül maradt emberek szívszaggató tragédiáját láttam...
A főváros súlyos veszteségeket szenvedett, emberéletben, épületekben, vagyontárgyakban. Mindenütt mocsok, törmelék és jajveszékelés... ami mellett eltörpült a saját szívem bánata, Bandi. Az összes Duna híd romokban hevert. Az árvaházak zsúfolásig megteltek... borzalmas életet éltünk. A szövetséges hatalmak győzelme után a jaltai megállapodások értelmében az ország szovjet övezetbe került. Megkezdődött a politikai irányváltás!
A szenvedő Budapest "nyalogatta" sebeit. Azonban, a lassan induló vérkeringés jelei kezdtek megmutatkozni. Elkezdődött a romeltakarítás és szép lassan elindult az élet is. Üzletek nyíltak és talán sok mindent még nem lehetett kapni, de éltünk. Már, aki megmaradt.
Később az oktatás is beindult. Magam is befejeztem tanulmányaimat az ipari tanuló iskolában. Anyukámék örömére képzett varrónő lettem.
Igaz, a Kégler divatszalon addigra már csak fogalom maradt. Újra kialakításához Irén asszony már nem fogott bele.
Így kerültem a Főnökség ajánlására egy Kelecsényi nevű szűcsmesterhez. A mester és felesége, az éledező városban üzletet nyitott, felesben egy esernyős bolt mellett. A helyiséget ketté osztották. Jobb oldalt lógtak a kiakasztott bundák, bal oldalt kerültek elhelyezésre az eladni kívánt esernyők. Ernő Ébner - Kelecsényi... hirdette a tábla, ami mögött apró műhely terült el. Ott varrtam gombot, gomblyukaztam, segédkeztem... és éltem ki a bundák iránti soha el nem múló vonzalmamat.
A kitörési kísérlet szó szerint vérbe fulladt. Nyilvánvaló, volt, hogy a szovjet parancsnokság tudomást szerzett a készülő kitörésről. Máig ismeretlen azonban, mi módon.
Utolsó kommentek