Túl voltunk a karácsonyon, Lili kisasszony is a megdöbbenésen, a szilveszteren, de még Boriska meghűléses betegségén is, amikor egy nap a Főnökség sűrűn köhécselve nyitott ajtót.
- Khmm... Zsofkám... khm... úgy néz ki ledönt a lábamról egy kis megfázás! Ajhhh... nagyon vacakul vagyok. Mindjárt jön a Dános szomszéd, megígérte, hogy elkísér az orvoshoz. Legalább nem kell gyalogolnom, mégiscsak kényelmesebb autóval... ma a Sári is szabadnapos. Egyedül kell tartanod a frontot, amíg visszaérek. Lehet, hogy a Szikszai is beállít azért a bundáért, akkor csak add neki, aztán majd legközelebb elszámolok vele. Étvágyam sincs... ha akarsz, egyél valamit. Ma nem főzünk. - hadarta el a mondanivalóját. Mire felöltözött Dános Ivánné, Eszti néni állt az ajtóban.
- Jöjjön Irénkém! Iván, már vár bennünket a ház előtt. Én csak leugrom a piacra... hozzak valamit?
- Nem, Esztikém, köszönöm. Ma nem eszünk különösebbet... csukta be az ajtót. Egyedül maradtam.
- Ilyen még nem volt. - gondoltam magamban és elhatároztam, mindent pont úgy csinálok, mint máskor. Kitisztítottam a kályhát, még be is gyújtottam, aztán elkezdtem összeszedni a műhelyben a szétszórt gombostűket, és amikor azzal is elkészültem, és már éppen ki akartam vinni a szemetet, megláttam Szikszai Hédi bundáját.
- Neeem... Zsofka, azt nem szabad. Nyúltam a vasalóért tétován, de valahogy mégsem sikerült elérnem.
Csak néztem a bundát megbűvölten, ami úgy feszült a próbababára, és olyan szép volt, hogy majd' megszólalt. - Istenkém! Ha egy ilyenem volna... - sóhajtozva nézegettem, nézegettem és ábrándoztam.
- Ha egyszer életemben egy ilyet felvehetnék! Talán, nem is látszódna rajtam, hogy csak egy ipari tanuló vagyok... lehet, hogy komoly hölgynek, úri kisasszonynak néznének... biztosan tetszenék annak az új fiúnak is a térről... ó de gyönyörű! - epekedtem... aztán megcsípett a bolha.
- De azért abban nincs semmi, ha felpróbálom. Az még nem bűn ugye? - kérdeztem hangosan, aztán válaszoltam rá. Persze, csak úgy, magamnak. - Nem háát! Mi baja lenne! - győzött le a huncutabb énem, aztán már csak azt érzékeltem, hogy nyúlok a bundáért. Egy szempillantás alatt felvettem. Emlékszem, nagyon jó érzés volt.
Lassan és "stílusosan" mentem a tükör elé. Ringó csípőmozdulattal, mint a manökenek. Hol kinyitottam, hol meg becsuktam a kabátot. Néha a szememet is... Sétálgattam, szépnek és ellenállhatatlannak éreztem magam, pont úgy, mint az újságokról visszamosolygó Karádi Katalin.
- De jó lenne ha az enyém lehetne! - pördültem volna meg... de a mozdulatom félbeszakadt. A tükörben megpillantottam Pálosit. Az ajtófélfának támaszkodott.
- Igazán? Én vehetnék neked egy ilyet! - mondta negédesen és vágyakozó pillantásokkal elindult felém.
- Nem... nem... dehogy! Csak butáskodtam! Már teszem is a helyére. - kaptam le ijedezve magamról a bundát, de még fel sem akasztottam Pálosi elkapta a kezemet.
- Minek sietni? Zsófi vagy ugye? Azonnal észrevettelek. - markolt egyre erősebben. Nem tudtam kiszabadulni.
- Kérem... igen annak hívnak, kérem, nekem dolgom van... - ijedtem meg úgy, hogy elsírtam magam.
- Ugyan már kicsi lány, ne ficánkolj! Minek sírni. Tőlem csak jót kaphatsz... nem tudja meg senki. - suttogta a fülembe és végigsimította a hajamat. Abban a pillanatban, kirázott a hideg. Visítani kezdtem.
- Hagyjon békén, mert megkeserüli! Mert... beárulom!
- Ugyan ki hinne egy varrólánynak? - sziszegte, és úgy magához szorított, hogy majdnem elájultam. És akkor...
- Ki? Hát például én! - hallatszott a hátam mögül Eszti néni jól ismert hangja. Pálosi hátrahőkölt.
- Csak nem képzeli, hogy ééén...? - hebegte és hátrálni kezdett.
- Ó dehogy! Magáról én nem képzelek semmit, de ha nem hagyja békén a lányt, elmesélem Irénkének mit művelt. Szégyellje magát!
- Itt sem vagyok, már megyek is! És ha kérhetem... diszkréció... - kapta fel a kalapját a férfi és úgy eltűnt, mint akit a föld nyelt el. Remegve dörzsöltem a csuklómat. Felfogni, megérteni sem volt időm, mi történt... és mi történhetett volna, ha nem érkezik időben a szomszéd néni.
- Hallottam, hogy kiabálsz... Óh Istenkém! Édesem... hát tehetsz te arról, hogy ilyen szép lány vagy? - ölelt át Eszti néni, én pedig hálásan simultam a karjaiba. Aztán egy hét múlva megajándékozott egy gyönyörű télikabáttal. És egy kellemetlen beszélgetéssel...
Amikor Irén asszony tudomást szerzett az esetről, azonnal hívatott.
- Na, Zsofkám, mi is történt a múlt héten, amikor egyedül maradtál? A Dánosné szerint az urammal van bajod. - nézett szigorúan a szemembe. Azonnal tudtam, miről beszél.
- Főnökség tetszik tudni az úgy volt, hogy felvettem azt a bundát... igaz, ami igaz, nem szabadott volna illegnem benne, de Főnökség egyszerűen nem tudtam megállni... valami vonzott, hogy mi lenne, ha egyszer, csak egyszer az életben... szóval hogy ha olyan fess lehetnék...
- És??? - nézett még nyomatékosan a szemembe.
- És, akkor jött a Feri és elkapta a karomat és, magához szorított... - hebegtem elvörösödve. Irén asszonyt abban a szent pillanatban elöntötte a méreg.
- Feriiiii! Mi az, hogy Feriiiii? Több tiszteletet, ha kérhetem... Neked ő nem Feri, hanem Pálosi úr! Értetted? Na eredj a dolgodra! - mutatott a szalon felé... én meg magamban dohogva eloldalogtam. Sokáig tűnődtem még azon, hogy vajon miért az etikett megszegése volt fontosabb annál, mint hogy felháborodjék a történteken... de a Főnökség már csak ilyen. - rántottam meg a vállam és aztán, soha többé nem beszéltünk a dologról.
Utolsó kommentek