Nem értettem Deda néni hirtelen Pálfordulását, mint ahogy azt sem, hogy mit keres a Nagy cukrászdában a Budakeszi úton és miért pont oda invitál. Pont ő, aki Bandi régebbi elmondásai alapján a férje halála óta, csak rendkívüli alkalmakkor mozdult ki a lakásból.
- Úgy látszik, én egy rendkívüli alkalomnak számítok... azt sem értem, miért csak nyilvános helyen lehet beszélgetni? Remélem, ma kiderül az igazság. Jó lenne... talán valamit tudni még Bandiról is... talán. - méláztam el egy pillanatra kórházi teendőim mellett.
Aznap a kórház telt házzal üzemelt. Deda néni hűségesen vigyázott Katira, amíg én a többi beteghez rohangáltam. Emlékszem, mennyire megnyugtatott az a tudat, hogy nincs egyedül. Örömömre, Dr. Szepessy is derűlátó volt vele kapcsolatban... és már egy cseppet sem bántam, hogy az amúgy sem túl jól jövedelmező otthoni varrás helyett ezekben a szűkös időkben inkább a betegeken segítek. Mellesleg, soha nem lettem igazi és szakképzett ápolónő, mégis a munkám, még az orvosok szerint is aranyat ért.
Az ebéd utáni órák úgy elrepültek, mintha nem is léteztek volna. Éhséget sem éreztem, pedig aznap még egy falatot sem ettem. Kati, sem sokat... de már annak is örültem. Annak a néhány kanál levesnek, amit sikerült hosszú küzdelem árán belediktálnunk.
Kettő után Deda néni készülődni kezdett.
- Mond meg édesanyádnak, hogy nagyon ízlett a leves és köszönöm. Most már indulnék. Elfáradtam.
- Rendben Deda néni... és köszönöm, amit Katiért tesz. Remélem este kiderül miért.
- Kiderül... megígértem....
- Várom... kezit csókolom... ja igen, holnap is jönni tetszik? - kérdeztem.
- Jönnék, ha lehet.
- Lehet.
Hosszan néztem távolodó alakját. Egészen addig, amíg el nem tűnt a sokadalomban.
- A rejtély estig várat magára. - motyogtam magamnak mialatt leereszkedtem Kati mellé az ágy szélére.
- Bárcsak tudnál mesélni. Bárcsak, tudnám mi történt veled. Merre jártál hónapokig és mitől, kitől és miért lettél ilyen? - simogattam meg a haját. Már ami maradt belőle, mert a gyönyörű hajfonatok helyett csak valamiféle fiús, rövid frizura éktelenkedett a feje tetején.
- Na figyelj! Mesélek... majd visszahozlak én az életbe! Fogunk mi még kacarászni együtt. Meg aztán tudod... még férjhez kell mennünk, hiszen megfogadtuk ugye? Na már most egyenlőre azt nem tudnám megmondani, hogy kihez, mert pillanatnyilag vőlegényem az nincsen. De még kilátásban sincs. A Bandi lelépett... azaz kitessékeltem az életemből. De, ezt most hagyjuk. Inkább mást mesélek...Biztosan emlékszel a Széll Kálmán Térről a zsebesre. Tudod, arra a nyurga fiúra, aki egy kicsit tetszett neked. Na ő aztán, megcsinálta a szerencséjét! Fogalmam sincs honnan, vagy hogyan, de állítólag összeköltözött egy kövér idősebb nővel. Kigömbölyödött, mint egy kismalac. Úgy látszik jól tartják... és aztán ott volt a Baba néni, meg a trafikja.... - ömlött belőlem a szó, miközben reménykedve néztem Kati gesztenyebarna szemeibe. Hátha felcsillan az értelem. Csak meséltem, beszéltem... egészen addig amíg Dr. Szepessy hangja fel nem rázott.
- Maga még itt van? Hat óra. Nem kellene már haza mennie?
- Hat óra? De elszaladt az idő... Tényleg mennem kell. Várnak. - ijedtem meg egy kicsit.
- Viszontlátásra doktor úr! Szervusz Katikám. - pusziltam meg barátnőm arcát, és szélsebesen elindultam a kijárat felé.
- Deda néni vár. Eljött az igazság pillanata.
Utolsó kommentek