Már egy jó ideje néztem Katit. Összefacsarodott szívem először örült, mert élt... de aztán a kezdeti megkönnyebbülést átvette az elkeseredés a düh és a kétségbeesés, no meg a szilárd hit... a hit, hogy lesz még olyan pillanat az életünkben, amikor újra látom értelemtől csillogó tekintetét.
- Milyen kegyetlen az élet. Rohadt nácik... - dübörgött az agyamban számtalan gondolat. Nem tudtam, fogalmam sem volt, min ment keresztül, egyszerűen csak szántam őt, mert el tudtam képzelni... és akkor hirtelen megéreztem, hogy néznek. Valahonnan figyel, valaki... először nem törődtem a dologgal, de mivel az érzés tartósodni látszott körülnéztem.
- Deda néni! - fedeztem fel meglepetten Bandi mamáját egy árnyékba húzódva. Amint rápillantottam, azonnal anyám reggeli megjegyzése jutott eszembe. "Puccparádé"... aztán elszégyelltem magam. Az egykor oly szép holmik ugyanis lógtak rajta. Gömbölyded alakját már csak az emlékeim és valószínűleg a régi fényképek őrizték. Deda néni összement. Sovány és összetört volt. És kifejezetten megöregedett...
Tétován mentem hozzá.
- Kezit csókolom.
- Szervusz Zsófia.
- Furcsa, hogy egyszerre kerülnek elő emberek. Ne tessék haragudni, de az-az érzésem, hogy van valami köze Deda néninek a barátnőm előkerüléséhez. Különben mit keresne itt?
- Igaz, nem véletlen. - válaszolt szűkszavúan. Felelete azonban nem elégített ki.
- Deda néni! Megmagyarázná?
- Nézd, lányom, én tudom, hogy sokkal tartozom neked, amiért megmentetted a fiamat, de most pillanatnyilag nincs erőm elmesélni azt a hosszú és fájó történetet, ami velünk és vele megesett. Úgy érzem, éppen nem is az a legfontosabb, hogy mi az ami volt, vagy mi az, ami történt... hanem az, hogy ezt a rendkívüli lányt először életben tartsuk... hogy meggyógyulhasson és teljes életet élhessen. Ebben maximálisan segítek neked. És, bár, nem számítottam itt, éppen rád... én mégis azzal az elhatározással jöttem ide, hogy bárki is kezeli, bárki is gyógyítja... annak érdekében, hogy talpra álljon mindent megteszek. Ha kell éjjel-nappal... bármilyen áron. Addig, amíg lehet... amíg még vagyok...
- Értem, és mégsem. Mi az, hogy amíg vagyok?
- Ez egy másik történet Zsófia. Az enyém és a fiamé. Erről meg egyáltalán nem kívánok szólni sem.
- Ezt is megértettem. Tiszteletben is tartom a kívánságát, de... azt azért meg kell tudnom, mi történt Katival. Ez azért a minimum... különben miként gyógyulna meg? Miként dolgozná fel a múltját, hogy a jelenben élhessen? - néztem rá könyörgőn, miközben a szívem majdnem kiugrott a helyéről.
- Igaz. - mondta kurtán.
- Kati és Bandi! Édes jó istenem... ezek szerint Bandi is él, de mi lehet vele? Hol lehet? Mit csinál? - tettem fel magamnak a kérdést. Magamnak, mert Deda néninek nem mertem. Így aztán Deda néni ajka néma maradt, mint a sír.
- De... tudunk majd beszélni? Tudunk? - ragadtam meg a karját hevesen.
- Persze. De most tegyük a dolgunkat. Annak a lánynak ott, nagyobb szüksége van ránk, mint a kíváncsiskodás. - mutatott a még mindíg mozdulatlanul fekvő Katira. Aztán kicsomagolt egy szatyorból valami ételt és elindult...
- Csak ennyi van... - motyogta szinte magának. Meghallottam.
- Tartsa meg Deda néni. Hozok neki levest... mást, most úgysem lehet. Erőre kell kapnia. És Dr. Szepessy amúgy is előírta az adagot. Ma még nem túl sok lehet.
- Levest? Milyen levest?
- Nem tudom. Talán gomba lehet zöldséggel... Anyám főzte még, tudja a Svábhegyen. Mindig nekem adja a javát. Hiába erről nem tudom leszoktatni... Biztos jó!
- Biztos. - nyelt egy nagyot. Nem tudtam nem észrevenni, hogy éhes.
- Elég kettőnek is! Szívesen meghívnám, ha elfogadja. Ebédidő van. - próbáltam mosolyogva invitálni.
- Köszönöm, elfogadom. - vágta rá szinte mohón és azonnal... Meglepett a válasza, de örültem.
- Hozom. - indultam az ételért sietősen. Elmenőben, még utánam szólt.
- Köszönöm kislányom. - hálálkodott újra zavartan... aztán mondott még valamit. Valamit, amire attól a pillanattól vágytam, hogy megbántott...
- Bocsáss meg... ne haragudj a múltért.
- Pszt... Nem kell! Már régen nem haragszom. Ne beszéljünk róla. - mondtam neki szeliden. Tudja van olyan bűn, amit megbocsájtunk. És persze, van amit soha... de ez nem olyan...
- Jó ember vagy, félreismertelek. És... és ígérem, mindent megtudsz. Este hétkor gyere el a Budakeszi útra. Van ott egy cukrászda. Innen nincs messze... ott várlak. Mindent megtudsz. Ígérem. Csak most, nincs erőm...
Utolsó kommentek